Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1985-02-16/1

i i 4 réré I I Itt a teremben ül egy elvtárs, aki segített abban, hogy megtanulja; minden dolognak fontos a cime, elnevezése. Legyen az egy regény, egy előadás, egy vállalat neve, vagy éppen: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. Mert a címnek a tartalomról kell szólnia, de még inkább: úgy kell alakítani, ahogy ezt neünk megköveteli. S a kommunista jelző egyértelműen jelenti, hogy a part ifjúsági szervezete vagyunk. S az ifjúsági szervezet tagjai - ifjukommunistálc - kell legyünk! Kiemelt célként fogalmaztuk meg a politikai jelleg erősítését, tömegpolitikai munkánk fejlesztését, az ifjúságot érintő döntésok alakításában aktívabb, tudatosabb részvételünket. Poltitikai tudatformáié munkánkat folyamatként tekintjük, mégpedig komplex folyamatként. Amely át kell fogja a mozgalmi munka egészét, valamennyi tevékenységi területünket. Hiszen nem lehet az ifju3agi mozgalomnak olyan mozzanata, amely ne lenne fontos a KISZ-tagok és KISZ-en kívüli fiatalok tudatának, világnézetének és cselekvésének, formálásában! Tömegpolitikai munkánk fejleszteseben, az 1904* évi KISZ küldött­gyűlés határozatai szellemében, hármas irányban indultunk el és ezt kívánjuk erősíteni. Egyrészt kerületünk nagyon is heterogén ifjúsága mind szélesebb köréhez eljutni, igenyeike^, erdekeiket, munkájukat alaposabban megismerve; politizálni. Másrészt erre az ismeretre alapozva, a kerületi közélet alkotó ré­szeseivé válni. A harmadikként, kihasználva a Ferencváros sajátos­ságait egyedi arculatát, hatni a főváros egészére. Erre - már egy konkrét elképzelést hallhattak Í3, a Kálvin tér 9#re vonatkozót. S külön is kérem, támogassák az elhangzottakat!!! S kérem, a határozatok között a tömegszervezetekre vonatkozó ós az ideológiai munka fejlesztésére foglalkozó pontoknál erősítsék meg feladatainkat. Kapjanak a tudatformáló munkában a tömegszervezetek, feladatokat. 5 Ti. ta_______________ :______-rt________-__...1.................. .... taJ...........ta _ .--­fi - JPüiUU 4 ■ ■* ' ' Bp

Next

/
Oldalképek
Tartalom