Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/8)
1987. I. negyedév
* > j J íl . 1 i Ennek birtokában rendkívüli nevelőtestületi értekezleten titkos szavazás útján foglalnak állást a jelöltekről. Egyetértésüket az, vagy azok szerzik meg, akik az érvényes szavazatoknak több mint ötven százalékát megkapják. A jelöltek közül nem adható annak vezetői megbízás, akivel a nevelőtestület nem ért egyet. Vagyis a nevelőtestületi állásfoglalás meghatározó a kinevezési hatáskört gyakorló, nevezetesen a Végrehajtó Bizottság döntésében. illi í b./ A tankötelezettség teljesítésének biztosítása í \ ... A törvény a tankötelezettség kezdetét, illetve az iskolába lépést elsősorban a gyermek fejlettségéhez, érettségéhez méri. Tanköteles korú az a gyermek, aki a beiratás évében május 31-ig a hatodik életévét eléri, -azonban minden kiegészítő vizsgálat nélkül az óvodában maradhat még egy észténdeig, ha azt a további fejlődéshez szükségesnek tartja az óvoda. Az a gyermek, aki u beiratás évében junius 1. és I december 31. között tölti be a hatodik életévét és a szükséges fejlettséget elérte, szintén iskolába mehet, mindezek i eldöntése a törvény értelmében igen hangsúlyozottan az óvoda és a szülő közös álláspontján történik. i Tapasztalataink ebben a vonatkozásban csupán előzetesnek mondhatók. A szülők általában elfogadták az óvoda véleményét és javaslatát. Mintegy 100 gyermeket vizsgál meg a Nevelési Tanácsadó a beiratás időpontjáig, akinek iskolaérottségét i nem sikerült az óvodában megnyugtató módon eldönteni. A szülő állampolgári jogait kívánja az oktatási törvény kiemelni azzal, hogy gyermekét nem köteles a körzeti iskolába beiratni, hanem igénye szerint választhat iskolát. A választott iskola azonban csak adott lehetőségei szerint tud . ' eleget tenni a szülő kérésének, ezzel előreláthatóan nem kevés probléma fog felmerülni. A körzeti iskolának kötelessége minden körzetébe tartozó K.vermeket felvenni, területének 1 | megfelelő iskoláztatásáról gondoskodnia kell. A tankötelezettség további feltételei a tanulmányi kötelezettség. teljesítése. A tanulók differenciált képességeit kívánja érvényesíteni a törvény u tanulmányi idő megröviditósóvel. Ennek értelmében a szülő kérelmére egy vagy több : 1 i 11 ! f i - _____________________________________________—__________________________________________________________________—______________—______________.________________