Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/8)
1985. I. negyedév
„ í- 4 -a feltételek biztosítását. 2./ A kerületi pártbizottság és gárt szervező tol: feladatai. 1.2.1./ Társadalmi fejlődésünk és a XIII. kongresszus határozata végrehajtásának fő követelménye, hogy a kerületben minden szinten erősödjön a párt vezetőszerepe, szélesedjen eszmei, politikai befolyása. Ennek alapvető feltétele, hogy folyamatosan raeö^Jjuljon és erősödjön a párttagság eszmei-politikai, szervezeti és cselekvési egysége, melyet a gyakorlati munkában ^ minden uj kérdésben újból és újból meg kell teremteni a demokratikus centralizmus következetes érvényesitése mellett. Az egységnek a párt politikája melletti kiállásban és a végrehajtásban tanúsított helytállásban kell kifejeződnie. A párt politikájának végrehajtásában fokozni kell a kezdeményezőkészséget, az önállóságot és a személyes felelősséget. Erőteljesebb politikai munkával, érdemi és rendszeres tájékoztatással kell elősegíteni a kerületi párttagság kiállását a párt politikája mellett és minden területen határozottan fel kell lépni a párt egységet gyengítő nézetekkel, gyakorlattal és magatartással szemben. A pártszervek és szervezetek tegyék nyitottabbá és rugalmasabbá politikai munkájukat és a pártegységre épitve erősítsék tömegkapcsolatukat és politikai befolyásukat a pártonkivüliek körében. Kiemelt feladat a lakóterületi politikai munka továbbfejlesztése, az időskorúnkkal történő fokozottabb foglalkozás, a pártmunkába szerzett évtizedes tapasztalataik jobb hasznosítása a kerületi közéletben. A kerületi pártbizottságnak és pártszervezeteknek nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a kerület ifjúsága megismerje a párt politikáját, a szocialista fejlődés tapasztalatait és megértbe mai társadalmi viszonyainkat. Erősíteni kell körüliben a szocialista tudat, életmód, műveltség és közösségi szellem térhódítását. Az ifjúság nevelése és életmódja alakításában 42 _________J ____________ _______-___________—-------;-----íir—— ... .. . .. I JlillSi _________— ------------— ■■ —*-----—---—