Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1985. I. negyedév

* <m | I ~ '< • fi * I i I- 5 -javítani kell a párt, az állami és a társadalmi szervek közötti munkamegosztást, a kommunista közösségek példamuta­tását. A politikai feladatok kialakításában és végrehajtásában az eddigieknél jobban igényelni kell az önállóan működő tömeg­­szervezetek és tömegmozgalmak alkotó részvételét. Önállósá­guk és felelősségük növelése mellett, az ott dolgozó kommu­nisták példamutató magatartásával és meggyőző munkájukkal növelni kell a párt befolyását. 1 l .. 1.2.2./ A kerületi pártbizottság munkájában kiemelt feladat legyen é“N a testületek munkrendjének és munkamódszerének továbbfej­lesztése. A testületi munka feladatmeghatározó jellegének erősítésével segitse elő a felsőbb párthatározatok széles­körű megismertetését, azok helyi adaptálását. Irányitó mun­kájában kerüljön előtérbe a pártszervek és szervezetek ha­tékonyabb és differenciáltabb felkészítése, segitése és ellenőrzése. Kiemelt figyelmet kell fordítani a saját határozatok tartalmi színvonalára és konkrétságára, a végrehajtás feltételeinek biztosítására, a végrehajtásban érdekeltek munkájának szer­vezésére és ellenőrzésére. A munkamódszer fejlesztésében erősíteni kell a pártmunka moz­galmi jellegét és fel kell számolni a hivatali stílust -és formalizmust. A párt politikáját támogató egyetértést és cselekvést minden szinten aktiv politizálással, érveléssel, eszmecserével kell kialakítani. ; A pártbizottság tagjai aktivan vegyenek részt a testület munkájában és az apparátussal közössen fokozzák a pártszer­vek é3 szervezetek helyszíni segítését, a határozatok vég­rehajtásának szervezését és ellenőrzését. i \ Az apparátus munkamódszerének továbbfejlesztésével jobban j segíteni kell a választott testületek munkáját, a döntések előkészítését és a végrehajtás ellenőrzését. ! | 1 A pártszervek és szervezetek saját munkarendjük é3 munka­­módszerük továbbfejlesztése során tegyenek többet a ható­. L_________________—-k_______________ HR, - ----------—-----— -----------------------------.--------—t___!____*_________

Next

/
Oldalképek
Tartalom