Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1987-11-19

I I J - 2 -■ '■ BB|K Jelentésünkben szóltunk arról, hogy pártbizottságunk a Magyar í Államvasutak legnagyobb területi egységének központjában műkö­dik és az országos vasúti szállítási feladatok végrehajtásában kiemelkedő szerepe van# Ezért pártbizottságunk hatásköre ugyan ’ alapvetően az igazgatóságra koncentrálódik, de koordinációs jogosultsága folytán sajátos módon kiterjed az igazgatóság egé­szére. A politikai munka középpontjába alapvetően a MÁV - mint válla­lat - stratégiájára és éves gazdasági tervére épített gazdaság­­politikai munkát végeztünk. Arra építettünk gazdaságpolitikai munkánk során, hogy a helyi párttagság, a gazdasági vezetők jól ismerjék a népgazdaság és a vasút helyzetét, munkájukban érvényéül sitsék a párt gazdaságpolitikáját, illetve a MÁV vállalati cél­­_ kitűzéseit. | A gazdaságpolitikai kérdésekben igyekeztünk arra összpontosítani, amely az emberi tényezőket érintik. A pártmunka sajátos eszkö­zeivel - tudatformálás, mozgósítás, példamutatás, ellenőrzés - arra törekedtünk, hogy a szemléleti és a cselekvési egység erő­södjön az egész igazgatóság területén. Ennek egyik fontos esz­köze a koordinációs munka, melyet vállalati szinten a vezórigaz­­j gatósági pártbizottsága, igazgatósági szinten pedig az egységes gazdaságpolitika megvalósítását 3egiti elő a koordinációs munka, amely egyben növeli a pártirányítás és pártellenőrzés hatékony­­ságát is. Hagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ennek a feladatunknak eleget tudjunk tenni, amely adódik a vasúti munka sokrétűségéből, bonyolultságából, a szállítási feladatok dinamizmusából, a nagy számú koordinált pártszervezet 03 azok területi széttagoltságából. I A vasút munkájának társadalmi megítélése döntően az utazás kö­rülményeivel kapcsolatos, ezért politikai kérdéseként kezeljük a személyszállítás kulturáltságának emelését. A politikai munka fokozásával, az ellenőrzés hatékonyságának növelésével töreked­tünk a személyszállítás, az udvarias utaskiszolgálás színvonalá­nak emelésére. Az elért eredmények mellett a személyszállítás színvonala- a j jelenlegi technikai fejlettség, a munka szervezettsége és az adott munkaerőhelyzet miatt - sok vonatkozásban elmarad a tár­sadalmi igényektől. Mint a szolgáltatások számos területén itt 1 f i Ao

Next

/
Oldalképek
Tartalom