Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1982-11-18
é 2 ./ A pár talapszervezetek politikai név élőmunkái a A pár talapszervezetek befolyása a sportkörök apparátusára közvetlen és egyértelműen pozitív, közvetett az edzőkre és a szakosztályok társadalmi vezetésére, az elnökség tagjainak esetében pedig alig érzékelhető. Az egyesületben folyó politikai nevelőmunka eszközrendszere az irányitó párt- és szakmai szervek által biztosított lehetőségekre épül. A párt KISZ és szakmai vezetők a politikai nevelőmunkában jelentősen támaszkodnak az iskolákra, ahol a két egyesület közel 3200 versenyzőjének go %~a tanul, ezek hzöme ott tagja a KISZ- nek. A KISZ egyesületi vezetői fontos szerepet töltenek be a helyi politikai képzésben, a szakosztályokban rendszeres a KISZ-élet. A Spartacusnál a KISZ munkája színvonalas, mig az MTK-VM-nél az ifjúsági szervezet tovább "gyengélkedik". A napi több edzés, az edzőtáborozások és versenyek a versenyzőknek szinte minden idejét leköti. Ezért a pártszervezetek a versenyzők és edzők politikai tájékoztatását politikai vitakorokon, szabadpárinapokon es ismeretterjesztő előudásukun biztosítják. Ezek a formák a tartalmi munkát is fejlesztették, de a pártszervezetek ezt még nem tartják kielégítőnek. A politikai képzéshez a sportklubok számára központi tematikát és módszet tani Útmutatót kérnek. Az egyesületek elkészítették (lg8l-ben) középtávú káderutánpótlási és képzési terveiket, aminek végrehajtását az alapszervezetek vezetőségei ellenőrzik.-A vizsgált időszakban javult a minősitőmunka tervszerűsége és színvonala. 3./ A pár talapszervezetek belső élete Vezetőségi üléseiket és a taggyűléseket az elvárásoknak megfelelően rendszeresen megtartják. A tartalmi munkában jelentős az előre lépés. a 3