Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1977-06-02

____________________ ■ ■ U » I ' l | vőiáMP * ' ■ i ■ i d- 4 -Javult a fiatalok és a nők aránya. A szakszervezeti tes­tületek összetétele ma már megközelítően tükrözi a mun­kahelyek dolgozói összetételét. A helyes irányitást segiti, hogy a pártszervezetek a munka tervezésének időszakában előzetesen egyeztetik a terveket, ajánlásokat tesznek a szakszervezet felé bizonyos témákkal való kiemelt foglalkozásra, azok napirendre tűzésére, ugyanakkor igénylik saját munka­tervükhöz a szakszervezet javaslatát. IJeheziti ezt az előzetes egyeztetést, hogy a munkater­vek szinte minden szervezetnél más időponttal kezdőd­­j nek és fejeződnek be. A pártirányitás pozitiv vonáBa az un. "négyszögek" te- O . vékenysége, ezeken az üléseken ugyanis a pártszerve­zetek összehangolják a különböző határozatokból adódó helyi tennivalókat. A négyszög ülések pozitiv szerepét hangsúlyozva meg­jegyezzük, hogy elősegíthetik az egységes cselekvést, de nem vehetik át a testületek szerepét. Tapasztalataink alapján megállapítható, hogy a párt­­szervezetek - irányitó munkájuk során - tiszteletben tartják a szakszervezetek önállóságát. Figyelemmel ki­sérik a szakszervezeti feladatok fontosabb kérdéseit, O segítenek azok megoldásában, A pártszervezetek többségé­nél ismerik a SZOT, valamint - és ez jelentős előre­lépés - az ágazati szakszervezetek határozatait. Az ágazati szakszervezetek többsége - a szakszervezeti munka értékelésekor, beszámoltatások alkalmával - igénylik a pártszervezetek véleményét. Kevésbé jellemző, hogy a szakszervezetben dolgozó kommunista tisztség­­viselők munkájának értékelésekor a pártszervezetek is igényelnék a felsőbb irányitó szakszervezeti szerv­­véleményét. Jónak értékelhető a pártszervezetek és a kerületi pártbizottság kapcsolata az ágazati szakszervezetek­: | iJo I­­_ _ ■_______________;------------’ • - j

Next

/
Oldalképek
Tartalom