Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1977-06-02

| < i- 5 -kel. Kivételt képez a HVDSZ, ugyanis több esetben, főleg káder kérdések kapcsán nem megfelelő hozzáállást tanú­sítottak, nehezítették az ügyek elvszerü rendezését. II. A pártszervezetek döntő többségének megítélése szerint a szakszervezeti munka tartalma, színvonala javult az el­múlt években, különösen érzékelhető ez az ágazati kong­resszusok, majd a magyar szakszervezetek XXIII. kong­resszusa után. Vannak olyan vélemények is, melyek sze­­/-v rint még mindig nem látszik eléggé tisztázottnak a szakszervezetek helye, szerepe a munkahelyi társadalmi élet szervezésében, nem megfelelő a munkamegosztásban elfoglalt helyük. Uzt a véleményt azzal indokolják, hogy a szakszervezet kevés kulturális és egyéb rendezvényt szervez, az érdeklődés hiányára hivatkozva, s ezt nem tartják elfogadható magyarázatnak. Szék a vélemények ál­talában nem helytállóak, az adott helyeken külön vizsgá­lat tárgyát kell hogy képezzék. A szakszervezeti munka sokrétűségéből következik, hogy O nem minden területen tudnak megfelelni a követelmények­nek. Általában az érdekvédelmi feladatokra helyezik a hang­súlyt és ezt többségében jól meg is oldják. Az érdekvédelmi munka során előfordul több helyen is - főleg VSZT szinteken - hogy az SZB-k túlzottan a he­­! lyi érdekeket /pl. gyáregység érdeke / tartják szem e­lőtt. Unnék megnyilvánulása, hogy túlzott, egyoldalú igényekkel lépnek fel /pl. bérfejlesztési maximum elé­rése, ennek kollektiv szerződésbe rögzitése/ anélkül, hogy fedezeti oldalról vizsgálnák a kérdést. Ugyancsak jellemző, hogy a szakszervezetek részéről el­sősorban az elosztási kérdések vitatottak. I I I • I 1 ■ ■ 1,1 ' 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom