Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1976-10-07

, i- 8 -A beérkezett javaslatok éa a felügyeleti szervektől kapott irányelvek alapján összeállított tervjavaslatok voltak a vita anyagai a különböző politikai fórumoknak. A tervcélok megküldésével egyidőben a koordináló párt­bizottságok koordinációs értekezletet hívtak össze, ame­lyen megvitatták a feszitettebb tervcélok politikai gaz­dasági indokait. Nem dirrekt módon, de körvonalazták azo­kat a gazdaságpolitikai feladatokat, amelyek a tervcélok végrehajtása érdekében kirajzolódtak. Ezek a gazdaság­­politikai feladatok képezték a később elkészített helyi akció programok alapját mind az anyavállalatnál, mind a Ezt követően a koordináló és koordinált pártszervek a maguk területén testületi üléseken megvitatták e terv­célokat, észrevételeikkel, javaslataikkal kibővítve a gazdasági vezetéssel közösen küldték meg az anya­­vállalatnak állásfoglalásukat. Megállapítható, hogy a koordinált pártszervezetek tevé­kenyen resztvettek a gyári tervjavaslatok elkészítésé­ben, és javaslataikkal elősegítették a vállalati ter­vek vagy torvfejezetek összeállítását és realitásöt. ^ Az elhangzott és beküldött észrevételek, javaslatok néhány jellemzői a tervcélokat illetően:- A megemelt tervvel szemben nem volt ellenállás, vagyis megértésre talált, hogy többet csak többért tud a vállalat biztosítani,- A javaslatok döntő része a terv végrehajtását cé­lozta, mint pl, anyagtakarékosoág, minőség javítás, technológiai és munkafegyelem, bérpolitika, munka­­verseny mozgalmak, üzem- és munkaszervezésre stb, | 'to ' -*• ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom