Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1976-10-07
■| I á ‘j Jellemző még, hogy nem általában szóltak a feladatokról, hanem konkrétan ók mit tesznek és mit Javasolnak általánossá tenni.- Jellemző még, hogy a szociálpolitikai tervhez is sok Javaslat érkezett, de ezek már az önös érdekeket tükrözték, vagyis mindenki többet kivánt volna magának, mint amit a lehetőségek engedtek. A terv véglegesítése előtt, főleg a fejlesztési ter| vekkel kapcsolatban a koordináló pártbizottságok meg^ keresték a területileg illetékes pártszerveket, a ve^ lük előzetesen tárgyalt elképzelések realizálása végett /MáJuB 1., Taurus, Minőségi Cipőgyár/. Ezek a megbeszélések az érintettek értékelése szerint mélyítették a kapcsolatokat, segítette a tervek kialakítását és biztosítékot nyújtanak a tervek teljesítésére. Az igy összeállított, véglegesnek Ítélt tervet a koordináló pártbizottságok a koordinált pártszervekkel kibővített pártbizottsági ülésen tárgyalták meg, é& fogadták el az erre épülő akció programjukat. Ezt ^ követően mindegyik pártszerv a maga területén vitte szélesebb kollektíva elé a nagyvállalati és gyáregységi feladatokat, a pártszervezet akció programját az MSZMP KB 1975. november 26-27-i határozatának szellemében. A kibővített testületi ülések, igazgatói tanácsülések. aktiva értekezletek, kisebb nagyobb csoportokban tartott munkáBRyülések. a pártnapok és nem utolsó sorban a pártszervezetek “kiesé" gazdaságcentrikus munkája kedvező politikai talajt nyújtott az 1976 évi tervfeladatok teljesítéséhez. Az a politikai hangulat, hogy mindenki többet Jobbat akart tenni, a terv év indításának ismert nehézségein í ^ A j ...... ^ ■ ---—-----------------------------------■ — n- 9 -