Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-02-02
___ _ ______ __ __________________________— ------------ '•—t— i t*- 19 - é ú téma taggyűlésen, holott ennek akkor igen jó'visszhangja volt, - örömmel fogadták a pedagógusok és a dolgozók. Mivel ez nemcsak oktató, nevelő feladat, hanem társadalmi feladat is éppen ezért úgy gondoltuk, hogy ezt a gyakorlatot megismételjük úgy, hogy a kerület több nagyüzemében - kommunista pedagógusok bevonásával, meghatározott témával, központilag elkészített vázlat alapján; továbbtanulás, pályaválasztás, stb. témákkal - taggyűlést 1 tartunk. Felvetődött a beiskolázás helyes arányai. Csak annyiban szeretném kiegészíteni, hogy az általános iskolákban lévő helyes arányokat - a bizottságoknak - közép, majd főiskolai és egyetemi szinten is kell biztosítani. Dapsi elvtárs felvetésére; mikor a VIII.kongresszus a kategorizálást megszüntette, a pedagógusok körében nehéz volt megértetni azt, hogy meg kell szüntetni, mert a társadalom szerkezetében végbement változások ezt megkövetelik, - ma már nem kell különbséget tenni gyermek és gyermek között. De, felhívtuk a figyelmet arra, hogy a munkásszülők gyermekeinek segítése fokozott feladata legyen a pedag’ógusok^ nak. A jelenlegi gyakorlat viszont az, hogy országosan 5o-55 %-ról i j 3o-32 %-ra csökkent a fizikai dolgozók gyermekeinek felvételi aránya. Nem jelentkezésben, hanem felvételben csökkent az arányszám. Javaslatók 3-A-es pontja, - miért kell ide ilyen javaslatokat hozni? Eddig ilyen céltudatosan nem foglalkoztánk vele, sem mi, sem a KISZ, sem a pedagógusok. Éppen a Budapesti Párt VB és a kerületi közös párt- és Tanács VB határozata alapján akarjuk ezt tenni, ezért javasoljuk, hogy csoportos pedagógus titkári értekezleten tovább visszük és határozzuk meg a soronkövetkező feladatokat. Takács elvtárs javasolta, hogy a statisztikákat megfelelőbbé kellene tenni. Biztosan fogjuk és kell, de rendkívül nehéz. Nem futatna jó képet, ha a volt munkások és ma funkcionáriusok, vezető elvtársak , 'gyermekei tanulmányi statisztikáját elkészítenénk, mert a nagyon sok jó és szép eredmény mellett, olyant is kell tapasztalni, ami nagyon szomorú. Iligyjék el ni elvtársak, nem mindig a pedagógus a hibás, amikor őt hibáztatják. Vannak esetek, amikor a szülő nagy olfoglalt/'~x ságára hivatkozva, vagy éppen amiatt nem neveli - vagy másokra bízza -gyermekét, s nemegyszer úgy jelentkezik, hogy megszakad a szülő és a gyermek közötti normális kapcsolat, mert bár a gyermeknek mindene megvan, értem alatta az anyagi ellátottságot, de az érzelmi kapcsolat hiánya miatt, problémák jelentkeznek. VITA Dapsi elvtárs: A VIII.kongresszus határozata; a származási kategorizálás eltörlése nagy bizonytalanságot okozott még párttagok körében is, egy jelentős ✓ része .kétségbe vonta annak realitását. Évek múltán azzal találkoztunk és találkozunk, hogy a főiskolákon,- egyetemeken a munkásszülők gyermekeinek felvételi aránya csökkent. Ez vonatkozik a kerületben lévő Színművészeti Főiskolára és az Orvosegyetemre is. Nagyon világosan és határozottan kell képviselni azt az álláspontot, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek felvételét fokozott mértékben biztosítsuk. Nem arról van szó, hogy a származási kategorizálás visszaállítására törekszünk, hanem ennek a határozatnak helyes értelmezése mellett, annak politikai záradékét érvényesítsük. Törekedni kell arra, hogy amit a munkáscsaládok helyzete a gyermekeik számára nem tud biztosítani, azt társadalmi szinten mindenképpen biztosítani kell. Vagyis, a hátrányos helyzetben lévő fifcikai dolgozók gyermekei számára biztosítsuk azt a lehetőséget, melyei nem . / .