Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1966-03-03
ti- 15 -IToiv helyes, hogy c technikumot végezettek kimennek ós mindjárt posztra kerülnek. Ez lesz megváltoztatva. Attól függ, hogy mi lesz belőle, hogy a gyakorlati életben az üzemi gyakorlat alapján mivé válik. Nagyon aláhúzza, hogy mindenféle idegeskedés és kapkodás ezeknek a céloknak a megvalósításában csak kart okozhat. Jelenleg minden menjen úgy, ahogy be van tervezve, az ez évi beiskoláztatás is Ugyanúgy menjen ahogy a budapesti utasítás előírja. A bevezetést akkor fogjuk elkezdeni, amikor meg lesz majd a tananyag, a feltételek és akkor folyamatosan átallunk erre az itt elmondott rendszerre, mely rendszer elképzeléseink szerint belátható időn belül alaprendszer lesz az oktatásban, nem fog változni. Ezért a pedagógusokat; is megnyugtathatjuk, egyetlen egy pedagógust nem tervezünk elküldésre. Nagyon fontos feltétele, hogy politikailag hol tart és szakmailag hol tart. Ez a felrótele. Azt nem ígérjük meg, hogy ha valaki politikailag nem ott tart ahol kellene, nem fogunk elnézőek lenni, akkor is megszabadulnánk tőle, ha nem lenne az uj iskolar ndszer, mert azt nem fogjuk tűrni, hogy statisztáljanak a pedagógusok a politikai desjcotizmusnak. Ezt nem fogjuk tűrni. A pártszervezet az iskolákban a maximális segítséget megadja a vezetésnek. Az iskolaigazgatók és a pedagógusok felelősségét is növelni fogjuk politikai vonalon. A bérrendezés alapot ad arra, hogy ilyen vonatkozásban egyértelműek legyenek. A Fővárosi Tanács VB Oktatási Osztálya, a felső szerv egységes utasítást ad, est végre kell hajtani és ezért a végrehajtíísért felelősséggel tartozik az állami vezetés. Nem csináljuk meg, hogy a pártszervek ilyen nagy hatásfokkal harcolnak, hogy legyen ifjúsági mozgalom stU és az államilag kinevezett vezetők pedig statisztálnak, nem így van mindenhol, de van ilyen is. Felvetődött a hazafias nevelés kérdése. Igaza van annak, aki azt mondta, hogy a hazafias nevelést az óvodától kezdve az egyetemig tudományosan végig gondoltán kell végezni* Sok tennivaló van még. z'-' De állítom, hogy nagyon sok lehetőség van mér jelenleg is, amit nem használunk ki. Es nem egy felemelő dolog, hogy a középxidcolás fiatalok, amikor a szocializmus építésének valamilyen területéről van szó, akkor az esetek többségében cinikusak. Amikor azt kérdezzük, hogy a. magyar irodalomnak milyen termékei születtek, akkor 194-5 után megszűnt náluk a magyar irodalom. Hová irányul ez a probléma? Az irodalom oktatásunkra, az irodalmat tanító tanárra agresszálható, akkor is, lia igaza van a pedagógusnak abban, hogy a fiatalokra a társadalom más területei is hatnak* De azért az oktatásnak is van szerepe. A hazafias oktatás a nagy forradalmi múltúnkból Nákóczi szabadságharcáról tudunk beszélni, a közelebbi múltnál és a jelenlegi ismertetésénél van a hiba, ez, hogy nincs megbecsülve a magyar nép alkotása, auiét létrehozott a szocializmus építésében* Ez a kulcskérdés és ha én hazafias nevelésről beszélek arra hívom fel a pedagógusok figyelmét, hogy többet foglalkozzanak azzal, hogy a magyar nép az elmúlt 20 év alatt nagyon sok eredményt ért el. fia visszakérdezzük a fiatalokat 4-5 után megjelent müveket - a legjelentősebb Íróktól - sem ismerik* Miért kell nekünk állandóan lebecsülően beszélni a mi alkotásainkról? Van egy egészségtelen alapállás a mi egész nevelési folyamatunkban, ami a gyermekekben törést, cinizmust eredményez. Az • divat, hogy rosszat mondjanak a rendszer tevékenységéről és jót mondani fél félő, mert azt kinevetik* Ezen változtatni partfeladat, tömegszervezeti feladat, de pedagógusi feladót is. •/. _____________ ’________________________' •___________________________________________________________________ r— ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—— --------------------------------------1— [ . - 1