Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1965-09-30
^ ' — - ’ ------T- 12 -I Információval kapcsolatban; ami fentről lefelé van: a törekvés és szándék megvan, bár mindig lesz olyan kérdés, melyben ezt-azt hiányosnak tartjuk, vagy nem elég gyorsnak, mert egyénenként más-más igény lehet, igy ez teljes klelégültségi kérdést nem fog elérni, de a törekvés, a javítás az megvan* Az, hogy ne csak egy-egy gondolatban, mint azt Dapsi elvtárs mondotta, úgy lehet felfogni, hogy az tulajdonképpen neki, a kerület első titkárának milyen információt adott. Adunk részletesen a fő politikai feladatokról és a problémákról bizonyos tájékoztatót, m> lyet úgy Ítélünk meg, hogy fontos. Az más, hogy egy fél év múltán meg lehet kérdezni a kerületek titkáraitól, hogy ő miről akar még hallani* Mikor a tematikát összeállítottuk, próbáltunk a feladatokból kiindulni és ebből budapesti szinten tájékoztatást adni. Ami a Pol.Biz. és egyéb feladatokat illeti, legyen egy kép, hogy milyen feladatokkal foglalkoznak ott, melyek egy részét nem kell tovább vinni, arról lent problémázgatni. Szerintem van egy sor olyan kérdés, melyben az a helyzet, hogy lehet ismerni, de nem szükséges általános, széleskörű tájékoztatás, nem egy olyan téma, hogy fentről le kell adni. Nálunk kialakult, hogy mindenki mindent akar tudni és mindenről a véleményét el akarja mondani. ^ Ellenben arról kellene a pártszervezetekkel többet beszélni, hogy alulról felfelé növelni a tájékoztatás színvonalát. Nálunk is felmerült vájjon mennyire megalapozott és reális az az információs jelentés, melyet mi havonta kézhez kapunk. Itt megint csak az a probléma, hogy a politikai munka jelentősége mennyire van beágyazódva a pártszervezetek tevékenységébe. Sajnos az esetek többségében, hogy nekik havonta kell jelentést adni egy kötelező tehertételnek tekintik, Nagyon kevés pártszervezetet tudnák mondani, - bár lehet nem pontos az információnk - hogy ezt a jelentést VB, vagy vezetőségi ülésen megtárgyalnák, mint annak egyik napirendjét. Ez havonta egyszer van és az adott pártszervezet politikai tevékenységét is tükrözi, tehát elmaradhatatlan dolog kell legyen, hogy azt elemezzék és abból következtetéseket vonjanak le. Még az is jó lenne, ha ezt egyszer évenként vitatnák meg. Erősíteni kellene azt, hogy ez a pártszervezet munkájának szerves része legyen és ne azért készítse, mert a kerület igényli, hanem érezze, hogy az ottani munkának szerves része legyen. Rachfát elvtársi a beszámolóval $n is egyetértek. Néhány részkérdés: szerintem sem abban van a baj fentrol-lfelé a tájékoztatás, mert e téren az utóbbi időben nincs kifogás. Az igazság az, hogy mi is ebben az évben 18 tájékoztatót tartottunk az alapszervezetek számára és ez lényegesen több, mint a korábbi időszakban volt. Szerintem az alapvető probléma ott van, hogy ezek a tájékoztatók jelentős részben - kivételt képez az, melyet a taggyűléseken meg kell tárgyalni - nem jutnak le a tagsághoz, hanem megragad a vezetőségi tagoknál és nem tudnak gondot fordítani arra, hogy ez megoldott legyen. Másik probléma az a tájékoztatásnál, egy sor olyan kérdés merül fel a tagság és a pártonkiviiliek részéről, melyre már több esetben adtunk választ, vagy olyan kérdéseket feszegetnek, melyre az alapszervezet vezetősége nem tud adni konkrét választ. Van olyan is, hogy az alapszervezet vezetősége nem ad választ egyes kérdésekre, hanem leírják és eljuttatják az illetékes felsőbb pártfórumokhoz. Nyilvánvaló, hogy az üzemi-, és a kerületi Pártbizottság csak az üzemi - saját esetünkben - kérdésekkel foglalkozik és nem tud kitérni minden apró részletére a tájékoztatásnak és ebből következik, hogy bizonyos fokig az önállóságot kell növelni a pártszervezeteknél, egyrészt adjanak választ az általuk ismert kérdésekben, másrészt a kapott tájékoztatók lejussanak a tagságig, a dolgozókig. Mi az üzemben próbálunk nagy gondot fordítani arra, hogy feldolgozzuk, a különböző értekezletek tapasztalatait és ezen kérdésekS't 3sszefftggSs6bffn . / • ___________ _____________________________________________________________ -