Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1963-02-07

§t ’ ; 1 M Pl ||lp* 51 h|| 1é É :.■a á~a- á; f- 7 -Pataki elvtars; a jelentésből azt érzem, t.ogy az összeállítók arra törekedtek, ho;;y néhány kérdést ragadjanak ki. Ez .helyes dolog, mert nem lehet ilyen bonyolult munkát minden vonatkozá­sában idehozni, magam részéről ezt helyesnek tartom. Átnéztem a féléves jelentést, inkább ennek alapján tudtam magam­nak képet alkotni a jelenlegi helyzetről, mint a jelentésből'. Úgy látom, hogy elmélyültebbé vált a kerületi NEB munkája, ez érződik az elkészített jelentésből is. A jelentésnek azon megállapításával, hogy az ellenőrzési munka színvonalának további emelése nagymértékben a szakcsoportok jó vagy kevésbé jó munkáján múlik, - egyetértek. Magam részéről jónak tartom azt, hogy kevesebb, de minőségileg jobb vizsgálatot végez. Feltétlenül ez a helyes irány. Kétségtelenül jónak lehet értékelni azt a kezdeményezést is, amit itt az üzemi szakcsoprotok létrehozásával folytat. Ez.olyan k z­­deményezés, amit érdemes alaposabban szem ügyre venni. Jó lenne ;—" ha budapesti szinten is egy kicsit jobban megnéznénk, s ami jó benne azt terjesszük. Ebből az egészből úgy látom, hogy a NEB munkája javul. Ilyen szervezetnek a vizsgálatoknál óvatosnak kell lenni, az élet na­gyon halad? előfordul, hogy egy időszakban jónak véig dolgok a későbbi időpontban túlhaladott álláspontot képviselnek. A hibákkal kapcsóletban: az a véleményem , hogy a NEB _nek is igen jó kapcsolatot kg^ kiépíteni nemcsak a Tanáccsal, ha fi­gyelembe vesszük, hogyyValamiféle egyszerű gazdasági szervezet, talán politikai szervezet, nem kis jelentőségű. Ha ez igy van, nem lehet, hogy ne építsen ki jó kapcsolatot a Népfronttal, de még más kerületi tömegszervezetekkel is. Nemcsak a vizsgálat konkrét formáira gondolok, de olyan kapcsolat­ra, hogy a Népfront segítsen a NEB népszerűsítésében. A Nép­front olyan tömegekkel találkozik, hogy sokszor maga is meglepődik, ^ erről nem mondhat le a NEB. Sühajda elvtárssal egyetértek, mind szélesebb tömegek ügyévé tegyük az ellenőrzést, először csak kics^ ezer ember jelez, aztán tízezerj óriási politikai jelentősege van. Egyik feladat­nak tekintem, igenis erősítse meg a kerületi tömeg szervezet előkel, mindenekelőtt a Népfronttal a kapcsolatát. A félévi munkában nem látom az utóvizsgálatokat, jó is lenne, ha erről szó esne, mi ennek az oka. Lezárva egy ügyet akkor lá­­tok? hogyha 1961 elején felfedtem a problémát és 1961-vége felé 1962-elején megnézzük mi történt ezen a területen belül. Megjegyzésem, a határozati javaslathoz: nem értek egyet a be­vezetőjével, - mert itt az ügyészségre, a rendőrségre gondol az anyag, én a tömegszervezeteket is beleérteném. * Dapsi elvtárs: az anyaggal kapcsolatban az a véleményem, hogy az a 3 pont, 'amely köré csoportosít, ez felöleli lényegében a kérdéseket, - el tudom fogadni a határozati javaslattal együtt. Ezt annak a tapasztalatnak az alapján mondom, ami kialakult a Ganz-MÁVAG és a kér. NEB között. Véleményem az, hogy folyaik ez a munka, ami a mi üzemünk számá­ra hasznos, ezzel kapcsolatban néhány megjegyzésem. ► ■ u _______________________B______________________t

Next

/
Oldalképek
Tartalom