Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1963-07-13

- 8 - i Munkácsi elvtárs t az anyagból világosan kitűnik, hogy a szak­­vezet ás Igényli a" pártszervezet aegirségét és ez kiterjed a kutatók színvonalában végzett partmunkára, de elsősorban az általános politikai munkára, - a párttag kutatók tudatára, a kutatók maximalista tevékenységére és hozzá kell tenni ezeken a helyeken a párt .szervezőt munkája nem könnyű# Ehhez tartozik, hogy a kutaté intézetek pártvezetőségői sem a legképzettebb szakemberekből tevődik Össze, ezért nem minden esetben tudják összehangolni a ozakvezesés által meghatározott feladatokat a politikai jellegű feladatokkal# Találkoztunk nagyon jé kezdeményezésekkel is, a pártszervezet kilépett az eddigi mederből és jé irányban halad előre# Ami a leüt at dint őzetek munkamozgalmát illeti: vannak igen jó tapasztalatok - pl# MÁV Kutatónál a munkamozgalom képezi az alapot az ütemességben, a Szerveskutaténál most dplgozzák ki ennek tartalmi- és szervezeti kérdéseit és a többiben is sorra kerül# Ezért a kutató intézetekre külön-külön kell sémát k±­­dolgozni, - nem lehet egy-egy intézetben kidolgozott módszereket ^ sematikusan alkalmazni# Az elvtársak ellentmondást vélnek az anyagban: a leüt at ók szín­vonala megfelelő# benne van a kutatók munkaszeretete - nem ismerve munkaidőt, még akkor is, ha üzemi tapasztalatokkal nem rendelkeznek - s ez a téma tervek összeállításénál, kidolgozáséinál jelentkezik elsősorban# Az osztályvezetők egy részénél a kutató munka színvonalában és a munkaidő teljes kihasználásával van probléma elsősorban# Viszont a kutatók kl3 részének van szüksége arra, hogy erős kézzel irányítsák őket a munlcaf egy elmet illetően# Val/ban felvotődött mind a tájékoztatás, mint az amnesztia kérdé­sében való késedelmes tájékozódás# U#i# késve értesültök róla és ez sok találgatásra adott alkalmat# Személyi kapcsolatokon keresztül;,végzett maszek munkákat ni nem ismerünk, nyilvánvalóan vannak MgagQHraráxgsdzM; munkák, de nem magánjellegű# Különböző újítások vannak - elsősorban a műszak kialakítására - s ilyenekkel a VTTTJKI-nél, Szorvoskutaténál és ATUEI-nál talál­koztunk# Vita: Caamangó elvtárst az anyag meglehetősen nehéz és a címszóban foglaltakra nőm nagyon tud adni egyértelmű választ# ÍTagyon általánosít és ha a kérdést úgy v tném meg, hogy x üzemmel kapcsolatosan milyen eredményeket tud delmtatni, ez már kérdéses lenne. Ilyen értelemben tanácsolnám a kérdést közelebbről meg­vizsgálni# Ha a kutaté intézetek munkáját összehasonlítom a szocialista, vagy nem szocialista országok kutatási tevékenységével, akkor bizony azt koll mondani, hogy nekünk van mit behozni# Ezért egyértelműen nem lehet azt mondani, hogy Itt minden r endben van# • / . -/ ______________________________________________AA__________________________________/ m----------------------------------------------------------------'----í

Next

/
Oldalképek
Tartalom