Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-05-02
I é ví- 13 -Jó az, hogy a választott szervek ezeket megtárgyalják, állástfoglalnak, segítséget adnak, hogy világosabbak legyenek a kérdések és hogyan tovább.' Azt hisBqi hogy a VB jól oldotta meg ennek a kérdésnek a tárgyalását, komolyan szóitak hozzá az elvtársak, adtak olyarí segítséget, hogy bizonyos kérdések világosabbak lettek, s segítséget ahhoz, hogyan mffjünk tovább. Azt hiszem első ilyen dolog, ami kiderült a vitából, le kell szögezni, hogy az elmúlt félév alatt a XXII. Kongresszus óta hatalmas munkát végzett a párt általában és itt a kerületben is hatalmas munkát végeztünk, hatalmas ideológiai, agitációs és politikai jellegű munkát, melynek következtében el lehet mondani, hogy sor kérdés közel sem olyan félreértett, olyan-vitatott, mint volt egypár hónappal ezelőtt. Legutóbb, mikor megtárgyaltuk nem ilyen jelleggel vittük le az anyagot, lehet ilyen időrendben,-s ahogy változtak menetközben a kérdések ‘ az emberek úgy értették meg menetközben a dolgokat, ezt észrekell venni és ezt hozzá kell tenni az anyaghoz.' A vitából kiderült, rengeteg munka fekszik ebben, idegtépő harc és viták. Visszaérniékszem magában az apparátusban is a vitákra, majd a vezetőségválasztó taggyűléseken, titkári tanfolyamon menetközben értettük meg mi magunk is. Nem lehet mondani, hogy mi az összes kérdésekben a XXII. Kongresszust a legvilagosabban láttuk, mi magunk is tisztáztunk dolgokat és az emberekkel is, nagy utat tettünk meg, s még nagyon nagy utat kell megtenni. Látni kell azt, hogy korántsincs lezárva az kérdés, nem szabad úgy kezelni, mintjía XX. kongressus kérdését, hogy azt néhány hét alatt leforgattuk, ezzel nem lehet csinálni. - Még a legalapvetőbb kérdésekben a tagág jelentős része nem lát tisztán, a VIII. kongresszus előtt el kell végezni a hátrlévő útnak oroszlánrészét.1 Nagyon kicsire kell, hogy angorodjon azok száma, akik ezzel nem értenek egyet.' Három kérdést emelnék ki olyant, amiről az anyag beszél, de nehezebben állnak a kérdések, többre kell még gondolni, s arisnsrir ezek körül van a legtöbb zavar. Személyi kultusz kérdése: az idősebb &vtársak kérdését nem lehet csak rájuk leszűkíteni, optikai csalódás, mert pl. a sztálini kérdésben sok pártohkivülinek is szektás véleménye volt és sok fiatalnak.’ - A kiteregetés kérdése: nem azon vitatkozik sok elvtárs, hogy megtörténtek-e ezek a dolgok vagy nem, - egyetértek azzal is, hogy cinizmus lett -úrrá, komolyan harcolni kell ellene, káros dolog a cinizmus, - hanem ahogy tulajdonképpen Csu-En-laj vetette fel a XXII. kongresszuson.a módszer kérdésével, azért kell ezzel foglalkozni és nyíltan felvetni. A kínaiakkal is fogunk ebben a kérdésben vitatkozni, mig nem tisztázódik, s ez olyan dolog, hogy legjobban tudnak ezzel érvelni. Meg lehetett volna úgy is csinálni, hogy nem teregetjük ennyi re ki a szennyest. A XX. kongresszus szükebb plénum előtt zajlott le, altkor az volt a baj. Másik kérdés a nemzetközi munkásmozgalom: az a véleményem, hogy tulajdonképpen itt a lcinai és az albán kérdésről van íszó. Itt azt a választ tudjuk adni, amit én a legutóbbi KB ülés alapján a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban ismertet fjem. Hzt kell tovább magyarázni, azt milyen kérdéseknél vannak eltérések. • •A k ——. —-----------------------------------------------—-------------------------------------------- -----------r--------------------------------------- -------—........— ------——— -------------T