Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-05-02

anyagát általában nem ismerik, s igy nem látják a fejlődési folyamatot, mit értünk el, másfél évtizeden át ilyen-olyan dogmát szivtak magukba az emberek és igy nem tudnak egy csomó uj fogalmat átvenni, megérteni. Deák elvtársnő: örülök, hogy eljöhettem erre. a vitára azért, mert a felszólalások megerősítik az előző két alkalommal le­folytatott vitát, kezdünk nagyjában helyre kerülni. Az volt a helyzet, hogy a XXII.Kongresszus téziseinek megjelenése után, nagyobb volt a viharhullam, mint amire számítottunk. Aliitom egyre inkább kezd kitisztulni a légkör,, mindinkább nyugodt, pártszerü keretekben folytatódik, elég éles jobb és baloldali eltérés van sok kérdésben a helyes vonaltól, de azért pártsze­rü és egészséges vitalégkör van. Pártunkban 5-6 év óta talán először látszott az, hogy nagyhorderejű problémák vitája folyik, végül is a párt egysége megerősödésének folyamatában komoly megtermékenyitő hatása van. Szerintem az, hogy ilyen légkör van, hogy ilyen dinamikával 1 ^ folyik a vita,- ez talán nemzetközileg is folyik - ez nagyon pozitivuma az egész korszaknak. Sokan még arra azonban nem képesek^ hogy következetesen végrehajtsák, de egyre többen kapcsolódnak bele. Egyet hiányolok az anyagból, nem veszi eléggé észre a fontos vitákat főként, az értelmiségiek között, - mindenfajta értelmi­ségre gondolok, a gazdasági élet területén lévő egyes értelmi­ségi csoportok között is helyenként jelentkezik ez a probléma. A másik: rendkivül bonyolult, történelmi korszak, melyet ideo­lógiailag követni különösen nehéz a metafizikus szellemben nevelődött tagságnak. Azt hiszem, nagyon kell foglalkoznunk azzal, hogyan lehetne jól elmélyíteni az egész elméleti tudást, az egész párttagságban. Egyetértek azzal is, hogy a sajtóben, televízióban, rádióban volt olyan adás, hogy reakciósok, s ilyen tipusuak rehabili- O tációja durván, ostobán jelenik meg, mely bősziti a munkásokat, és zavarja az embereket. Azzal egyet lehet érteni, hogy még lesznek ilyen hibák politikailag. Egyetértek azzal, hogy vigyázni kellene az idős elvtársakkal, akik ideológiailag'a legnehezebben tudják feldolgozni az anyagot és azt sem lehet állítani, hogy ezért mindenki szektás. Rendkívül nagy munkát kell kifejteni a vitákban, nem kell meg­ijedni akármilyen elementális erővel jönnek ki a dolgok. A pártonkivüliek kérdése: ma azért sokszor olyan a helyzet, hogy azért állítanak egy bizonyos helyre pártonkivülit, mert muszály valahol pártonkivülinek is lenni. Ez sem igy igaz. Úgy igaz, objektiven a legjobbat kell keresni és ha pártonki­­vüli felel meg a követelményeknek, akkor azt kell beállítani. Úgy jelentkezik, ha kell, ha nem, bizonyos számszerüségre tö­rekednek. Ameddig ideológiailag, politikailag nincs helyén a kérdés, hiába jelölünk meg számszerüséget. Ez is folyamat, nem is egyszerű. Nem neveltük a tagságot arra? hogy neveljen ki olyan pártonkivülieket, akiket be tudnak allitani. Van jó szak­ember párttag és pártonkivüli és a mérleg a párttagra esik, ez egy hosszú folyamat, hogy a pártonkivülinek is megteremtsük azon feltételeket, hogy egyenlő eséllyel induljanak. Lehetőséget kell adni a pártonkivülieknek, hogy aktiv politikai életet éljen. Van sok alkalmas pártonkivüli is, akit nem akarnak észrevenni. . / . | /!/ - I |- 8 - í

Next

/
Oldalképek
Tartalom