Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-05-02
* ■ i- 7 -kritikusan nézték. Az is tény, helyesen állapitja meg az anyag, nevelni könnyebb, mint átnevelni, Iki már egyszer valamilyen kérdésben álláspontot foglalt el, nehezebb azt az ellenkezőjéről meggyőzni, mint azt a 18-2o-éves fiatalt, aki nem élte át a történelem keserű tapasztalatait, amelyen mi átmentünk. Nem jelenti azt, hogy lehetetlen, nekünk marxistáknak erőfeszítést kell kifejtenünk, előre is fogunk menni, hogy meggyőzzük azokat, akik nem helyes, szektás, dogmatikus, jobboldali, revizionisa nézeteket foglalnak el. gajtóval kapcsolatban: nem osztom azt a nézetet, melyet uhajda elvtárs kifejtett, néhol megjelent olyan cikk, mintrehabilitálni kellene nekünk a volt uralkodó osztályok képviselőit, abszolút helytelen politikai álláspont. Nem is ez volt a cikk tartalma, a cikk kicsengéséből, a pozitiv - z-s hős figurájából kiderül, hogy itt egészen másról van szó. Mi megszüntettük a kizsákmányoló osztályokat, -ez egy abszolút helyes marxista-3sninista politika volt és ezt megváltoztatni, ezért önkritiát gyakorolni helytelen akkor is, ha a kiszorítás politikájánál likvidációt alkalmaztunk. Nem arról van szó, hogy rehabilitáljunk, hanem az uj osztályhelyzetnek megfelelően már nem uralkodó osztály, már nem rendelkeznek azokkal a termelési eszközökkel, - ebben az uj helyzetben normális életfeltételt biztosítunk nekik, erről van szó,, rehabilitációt felvetni az egész kérdés megzavarása, összekeverése. Osont elvtárs: a kongresszusi anyagból szemináriumokat vezettem és így komoly tapasztalatokra tettem szert. Az anyag azért jó, mert az ott felmerült dolgokat tükrözi. A 2. oldalon: a nemzetközi erőviszonyok javunkra tolódtak el. - mondja az anyag. Viszont Hruscsov elvtárs i s csak azt mondta, "egyenlő erőviszonyaink vannak", - kis félelem van bennem, ne súlyozzuk túl a dolgokat. Nehezen tudom megérteni azt a megállapitást, hogy általában az öregek értetlenül állnak a dolgok megértésében. Nem tartom jónak ezt igy kimondani és nem tudom igy van-e ez? 1919-ben es 1956-ban sem jelentkeztek volna olyan egyértelműen az öregek ^a állásfoglalásuk más lett volna. A problémákat abban látom, és az anyag is foglalkozik vele, hogy tulajdohképpen nem jól tanítunk. Katedráról lefelé tanitunk, nem tudjuk kihozni a véleményeket. Nem vitatható el, hogy óriási fejlődés látszik végig az egész vonalon és nagy érdeklődés a nagy politikai kérdések iránt és az állásfoglalás igen egészséges a legtöbb esetben, felszabadultsági érzés az, ami tapasztalható. Azt nem látom be, amit ^uhajda elvtárs emlitett a cikkekkel kapcsolatban, ha igy fogjuk fel a dolgokat, azt jelenti, hogy nem merünk kritikusan vitaszerüen^ önállóan újságcikkben állástfoglalni, - nem vagyunk felnőttek. Miért kell leszögezni, hogy 15 éven át a sztálini dogmák alapján nevelődtünk, nagyon nehéz ettől szaoadulni, ha állandóan mondogatjuk, a dolgokat a folyamatos mozgás állapotában kell vennünk, mindent úgy fogjunk fel, ahogy van. Az anyagot azért is tartom jónak, mert merszéen és praktikusan nyúl a kérdésekhez. Nem szabad levenni napirenderői ezeket a kérdéseket. Az emberek a XXII.Kongresszus 1 _______________ /\o ___________--,---.------------------------------———------’-----------------—------------T-