Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-05-02
Vannak; a nyugati propagandának olyan szánkózásai is,hogy a Szovjetunióban a technokrácia kezébe kerül át a vezetés és ez nálunk is felmerül. A személyi kultusznál van egy dolog, ahol a szektás védelmezőn teljesen megtörik a vita során egyetlen kérdésnél, még olyanoknál is, akik azt mondják, - mégi Sztálin nagy ember volt, - mégpedig akkor, amikro a törvénytelenségek kerülnek szóba, mert erre józan ésszel nem tudnak választ adni. Pelmerül úgyis, ki kellett-e ezeket a dolgokat igy mondani és helyesen járunk-e el? Nagyon nagy elméleti zavar van a szövetségi politika kérdésében. Legnagyobb problémát abban látom, van egy szektás, és merev meg nem értés a párt politikáját illetően, mert itt össze van keverve ebben a dologban minden az égvilágon, - mint egy fazékba mindent beleöntenek. Első probléma az osztályok szövetsége: munkásosztály-parasztsággal és munkás-parasztszövetség más réteggel, az értelmiséggel, a volt uralkodó osztályt összekeverik a párt és a tömegek közötti kapcsolattal. Továbbá: ha valahol valahová bevisznek egy embert, aki régebben megtévedt és ingadozott, akkor rögtön felmerül az egész kérdése,,- és a szövetségi politika, _ mi ez tulajdonképpen, - össze van keverve a kádermunkának a gyakorlata^ s helyes vagy egyes helytelen kérdések is felvetik rögtön az egész szövetségi politikát, ez abszolút helytelen és nem elfogadható. Ezekben a nézetekben hosszú, szijós harcot kell folytatni, nehezen tudunk előremenni. Okát abban látom, hogy van bizonyos félelem az élet uj vonásainak elemzésénél. Ha jól y\ megnézzük ez nem egyszerű és nem könnyű dolog, - valakit elindítottak régen szemináriumokon 1948-ban, mintegy sínen, megtanították - a felfogóképessége is akkor jobb volt - és közben a világ megváltozott, az erőviszonyok megváltoztak, de a sin ott maradt. A történelmi tanulságokat szívósan újra és újra magyarázni kell, mórt ezen a harcon keresztül értethetjük meg a problémákat, melyekről van szó van. Hozzájárul az egészhez az ellenforradalom és az az előtti politika, illetve, amit az 1956 előtti időben végigjártunk. Ez kialakított egy bizonyos politikai cinizmust. Olyan bizonytalanságot és cinizmust is, amely minden uj kérdéssel kapcsolatban felveti, - " biztos, hogy igy van és igy marad, - és mit hoz a holnap? Hoy ez felmeról meghatározó szerepe van annak, hogy mi 1956 előtt egyrészt kénytelenek voltunk kimondani hibás dolgokról, hogy úgy van, egyik hétről a másikra kérdésekben megváltoztattuk az álláspontunkat és ennek most iszszuk meg a levét. Az anyag a 8, oldalon utal arra, hogy: az elvtársak nagy része magáévá tette a sztálini tételeket, - ebben nevelődtünk } elfogadtuk és akkor nem is gondoltunk arra, hogy lehet másként is. Lehet, hogy voltak olyanok, akik ..... ............................................... " " ——a0- ' V i- 6 -