Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1961-03-08
*--*----------------------------------""--T— > I- 7 -Számos hiányosság mutatkuzik a szocialista munkabrigádok munkájának kiértékelésénél is. A kerületi Pártbizottság l9bo novemberében összeb-iíta megoeszelésre a szocialista munkabrigádok vezetőit és ezen megbeszélésen elmondták az elvtár— sak, hogy messze sem kapnak olyan segítséget a helyi vezetőktől, mint amit elvárnának. A jellemző az, hogy kezdetben, mikor a munkaorigád megalakul, mindeneitől segítséget kapnak. A sajtó, a rádió, pártszervezet, szakszervezet, s ez a segítség később részben, vagy egészeben elmarad. További alapvető hiányosság és ez nemcsak a szocialista munkabrigád mozgalomra vonatkoztatva, hanem általában a munkaverseny minden formájára vonatkozóan jellemző, hogy még mindig csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem fejlődik a munkaverseny nyilvánosság, van ugyan néhány egészséges kezdeményezés, mint pl. a Gábor ; Áron Vasöntödében, ahol kisfilmeket készítenek az egyes munkabrigádok életéről és azt bemutatják a dolgozóknak, s azt népszerűsítik. Vagy különböző Versenytábla és egyeb módszerekben. Sajnos ezek nem általánosak, csak nagyon szórványosan tapasztalhatók. • ...... 1 Összegezve: a szocialista munkaverseny tapasztalatai terén megállapítható, hogy bár nagyon sok hiányosság van ezen a területen, főleg a helyi vezetők részéről, mégis 196o-as év folyamén tovább fejlődött a versenyszellem, a versenymozgalom és különösen pozitívnak értékelhető a szocialista brigádmozgalom további kiszélesedése. Ez a tény világosan mutatja a dolgozók tudatában végbemenő helyes irányú változást. Örvendetes jelenség, hogy bár a kerületi Partbizottság nem fordult verseny felhívással az 196l-es évre vonatkozóan a kerület üzemei felé, mégis számos vállalatunk már dolgozza ki az 196l-es raunkaverseny felajánlásét és több vállalat már ki is dolgozta, így pl. Minőségi Cipőgyár, Vőv. Gázmüvek, Ganz-Mávag budapesti Elesztőgyár, stb. V. Az MSzMP KB, szeptember 13-2j-lg határozata végrehajtásának eddigi tapasztalatai, A határozat fő célkitűzésének megvalósítása lényegében 196o IV. negyedében bontakozott ki. A termelékenység növelése érdekében teendő intézkedések közül a legnehezebben az elavult normák rendezésének kérdése indult, mivel hosszú éveken keresztül az üzemek jelentős részében figyelmen kivül hagyták az ide vonatkozó lo65/1957. Korm.rendelet végrehajtását. A kerület PB. ly6o. november hóban meghatározta a kerület sajátosságának megfelelően a ÜB. határozata végrehajtásának ütemtervét, mely elsősorban a politikai felvilágositó munka megkezdését, a széles dolgozórétegekkel való tudatosítást jelölte meg főfeladatként. Ezen kerületi határozat alapján a párt alapszervezetek kibővített vezetőségi ülésen megvitatták a KB. határozat politikai és gazdasági jelentőséget és megindult a helyi feladatok kidolgozása és végrehajtása, az üzemi partszervezetek november havi tággyülésükön tárgyalták meg a KB. határozatát. A fentieken kivül műszaki konferenciákon, gazdasági aktíván, termelési tanácskozásokon napirendre került a határozat lényegének megismertetése. ~IWl—lil --------------------------------------------------— ■ s