Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-03-08

é I'-.v-in tapasztalataink vannak több üzemben, pl. a Ruggyantagyárban, ahol az agyi.'-, szocialista munkabrigád - többek között - olyan vállalást tett, hogy a használaton kívüli, csőhálózat leszerelésével és odatörténő felszerelésével, ahol arra szükség van, bizonyos beruházási keretet fog megtakarítani, E bri­gád munkájának eredményeképpen már az eddigiek során is mintegy félmilliós meg­takarítás jelentkezik. Vagy pl. az Autótaxi V. egyik brigádja havonta 8-lo ezer forint értékű anyagot takarít meg. így sorolhatnánk tovább a jó példá­kat. Egészében elmondható, hogy egyre inkább megvalósul a szocialista munkaori­­gád mozgalom fő .jelszava a gyakorlatpan, mely szerint a szocialista munka­brigádok tagjai; szocialista mádon.élnék, dolgoznak.és tanulnak..Ezt-bizo* nyitja az is, nogy a szocialista.raunkabrigadQx^agjaí -^kevés-^ivételétői eltekintve - szakmai és politikai téren rendszeresen Képezi* maguxat, élen­járnak minden területen, példát mutatva dolgozótársaiknak, számos oiyan ta­pasztalattal találkozunK, hogy Kollektív segítséget nyújtanák szUkség esetén az egyes brigádtagOKnak es nem ritka esetben brigádon kívüli dolgozóknak is. /költözés esetén, házépítésben stb,/ *zonKÍvül kollektív szinnáz, mozilato­­k gatást szerveznek es nem ritka esetuen kisebb ankéton megvitatják egymás között. A munkán túl kiszélesítik családi Kapcsolataikat is. Szabadidejük­ben együtt szórakoznak. Mar több példája van a kerületben annak is, hogy a munkaverseny során jutalomként kapott pénzt családtagokkal együtt közös vacsorán költik el. Pl.: ilyen tapasztalataink vannak a Gábor Áron vasöntödében, a Minőségi Cipő­gyárban stb. Az eddig elmondottak általában nagyon jól összekovácsoljak az egyes brigád­­' tagokat és mindez nagyon jó hatással van az üzem brigádon kívüli dolgozóira is. Van olyan tapasztalat Is, hogy a szocxdista munkabrigádmozgalom szinte elő Iskoláját képezi a szervezett politikai életbe való aktívabb bekapcsoló­dásnak. Számos olyan esettel találkozhatunk, amikor szocialista munkabrlgádtagok ké­rik a felvételüket a szakszervezetbe s nem ritka esetben a pártba is. Persze _ előfordulnak olyan jelenségek is, hogy a dolgozók idegenkednek a szocialista brigád-mozgalomtól és ez különösen a Korábbi időben volt tapasztalható, mert voltak olyan dolgozók, akik a munka intenzitás növelésére irányuló módszer­nek tekintették a szocialista munkabrigád-mozgalmat. Azonban ez a tapaszta­lat nem jellemző, sőt egyre inKább a szocialista munkabrigádok eredményei, felkeltik a dolgozók érdeklődését a munkaverseny Iránt es ösztönzőleg hatnak az üzem minden dolgozójára, 1 Alapvető hiba azonban, hogy az egyes üzemek párt-, szakszervezeti - és gaz­dasági vezetői változatlanul nenTfoglaikoznak megfelelően a szocialista mun­kabrigádok segítségével, irányításával. A ^&rtvégrehajtóbizottságöáltal az elmúlt évben hozott azon határozatot, hogy. a helyi vezetŐK is patronáljanak egy-egy szocialista munkabrigádot, csak 1-2 üzemben hajtották végre. Ennek oka - véleményünk szerint - hogy még nem látják a mozgalomban azt a hatal­mas lendítő erőt, amely Képes nagymértékben hozzájárulni a vállalatok előtt álló legfontosabb célkitűzések megvalósításához. Ezek a hiányosságok nemcsak a felsőszmti vezetőknél taoasztalnatók. hanem gyakran a középszinteken, a művezetőknél.aühelyfőnökökné.L, akik ugyancsaK kevés segitségeí^dnak az egyes munkabrigédoknak. Ezek a hiányosságok abban nyilvánulnak meg, hogy nem kérik Ki rendszeresen a,szocialista brigádvezetők, illetve tagok véleményét az egyes fontos Kérdésekben, nem KlsériK figyelem­mel a brigádnaplókban rögzített problémákat. I — 6 — 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom