Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-12-27

ú - 12 - «• ^ A tanítás munkáját'azonban nagyban zavarja az, hogy az ipari tanuló­intézetekben vannak 8 általánost, 1-2 gimnáziumot, vagy egyéb iskolát végzett gyermekek is, akiknek a felkészültsége nem azonos, s igy az 1.osztályban elég sok idő megy el azzal, hogy egy szintre hozzák fel őket. Az iskolareform ezen a téren nyújthatott volna számunkra sok segítséget. A MŰM intézetek dolgozói nagyon sérelmezték, hogy az iskolareform velük nem foglalkozott, holott 130.000 tanuló foglalkoztatása, neve­lése van a gondjaikra bízva, lényegében napjainkban az ipari tanuló­képzés alapjait ők rakják le. Vértes elvtárs; elsősorban a nyomdaipari tanulóin!őzeteket ismerem, hekom is az a megítélésem, hogy az elméleti oktatás körül itt valami probléma van. Hn a heti egy órát kevésnek tartom, mert a helyesírás az általános műveltség egyik fokmérője - ki, hogyan tud írni és fogalmazni, az sokat számit. Tapasztalható, hogy a gyermekek lebe­csülik az elméleti oktatá st, holott még azt sem lehet mondani, hogy az anyag nehéz lenne, mert zömmel azt tanítják, amit már az általános iskolában kellett volna elsajátitaniok. • r\ A hibát én nem is abban látom, hogy nem egyenlő felkészültségű gyer­mekek kerülnek be az ipari tanuló-intézetekbe, hanem ott, hogy van több gyermek, aki ezt csak "ugródeszkának” használja fel, mert el­képzelése és minden ereje arra összpontosul, hogy felvegyék idővel az egyetemre. kovács eivtárs: a történelem oktatás alapja a világnézeti oktatásnak. Heti egy órában van történelem és magyar tanítás, ami 'időben nem sok, de ennyi feltétlenül szükséges, sőt nem lenne rossz az sem, ha még több időt tudnánk fordítani erre is. Az I.osztályban tanítunk egyetemes történelmet és emellett tájékoz­tatjuk gyermekeinket hellyei-lcözzel a napi politikai eseményekről is. így haladunk előre a további évek folyamán. Meg kell azonban mondani, hogy tankönyveinkben vannak problémás anyagok, melyből adódóan a társadalom fejlődésének egyes tételeit nem mindig marxista szempont­ból tudjuk magyarázni. 0 sámán gó eÍv társ: miért nem tudják biztosítani azt, hogy megfelelő tankönyvéi;, tananyag álljon rendelkezésre? Egyébként ez más iskolák­ban is problémaként jelentkezik. Kovács elvtárs: erre én nem tudok választ adni. $v elején rendszerint tájékoztató dolgozatokat iratunk a gyermekek­kel. így pl. felsoroltatjuk velük a munkásmozgalom nagyjait. Van olyan gy'ermek, aki Kossuth-ot és Petőfi-t is ide sorolja, fiz kérdés­ből 3-ra ha tudnak jól felelni. Problémaként jelentkezik tehát: gyenge az anyag, váltakozó az össze­tétel, váltakozik ez szakmánként is, mert vannak szakmák, ahová nem szívesen mennek a gyermekek tanulni - pl. igen kedvelt a lakatos szakma, de nem szívesen mennek szerszám készítőnek, stb. Miért? A lakatos mindent meg tud csinálni, a szerszámkészítő csak géppel tud dolgozni, stb. Rengeteg nevelési kérdés merül fel és sok a probléma. Líi tartós • ismeretek elsajátítására törekszünk, úgy elméleti, mint gyakorlati-, szálánál területen, de ilyen körülmények mellett, a kívánt eredményt nem tudjuk elérni. A világnézeti nevelés másik formája az osztályfőnöki éra. Erre az igazgató osztály-titkárok, osztályfőnökök nagy gondot fordítanak. Itt az igazgató által meghatározott terv van érvényben. Meglakultak az osztályfőnöki közösségek és óráról- érára meghatározott céllal működnek, tevékenykednek. Világnézeti, erkölcsi, egyéb kérdésekkel _________________________________ifV______________________________; , ________________________._____— ---------—-----~-------------------------—— --------------——--------------------_T—1

Next

/
Oldalképek
Tartalom