Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1960-12-28

2fT • j Vita: Kreszán elvtársi nagyon jó, hogy a VB foglalkozik ezzel az anyaggal. Mi kaptunk erre a célra l.Boo Ft-ot és jóléti, fel­újítási, üdültetési keretből kiegészítettük 6 m/Pt-ra, melyből felhasználtunk 5 ra/Ft-ot, s még jelenleg is folynak munkálatok. Ezt azért tudtuk Így megvalósítani^ mert a gazdasági vezetők hozzáállása is jó volt és konkrétan kézben tudtuk tartani. De, van egy sor tennivaló még. Pelmerül, hogy a VB tárgyalja meg a jövő évi munka egészét, ami a szociális beruházásokat illeti. En azt tartanám jónak, hogy a Szakszervezeti Bizottság éo a gazdasági vezetés dolgozza ki, mint a szakszervezet programját és az kerüljön VB elé. Abban lehetnek még vitás kérdések és azokon ott még lehetne változtatni. A hozzáállás jó, ezért ezt is át lehetne adni az üzemvezetőknek és dolgozóknak, mert itt még nincsen minden rendben a közvagyon megbecsülése tekintetében. Nincs minden összhangban az iparági felsőbb vezetésnél sem. Pl, mi megépítjük a Mobil-gyáregységet, ugyanakkor a mosdd tervezése és megépítése 1963-ra lenne meg és addig a dolgozóknak kb. 5oo métert kell gyologolniok a mosdó és öltözőig, ami igen sok munka­idő kiesést, megfázást, stb-t jelent. Ilyen értelemben fordultunk Zsofinyec ruinisztőrhelyettes elvtárshoz, aki - bár nem ő szerkeszt­hette a levelet, de ő irta alá - tudott dolgokat akar nekünk meg­magyarázni , A kulturált étkezés felveti azt, hogy gondoljunk az önkiszolgáló éttermekre. Tervbe vettük azt, hogy ha elkészül a nagyterem, mi is ezt vezetjük be. Ha bejön a dolgozó, fogja a tálcáját, megkapja az ebédjét és igy sokalta gyorsabban ebédelhet meg. Ugyanakkor mű­helyenként szabjuk meg a turnust és úgy minden műhely tudja, hogy mikor van az ebédideje. Az öltöző szekrényekkel kapcsolatban támogatni tudora azt, amit Balogh elvtárs elmondott a ruhatár bevezetésével .kapcsolatban, A múltban lo.ooo dolgozó mellett a Ö.ooo szekrény elegendő volt, de most a ruházat bővülése folytán lehet mondani, hogy minden dol­gozónak inkább 2 szekrény kellene. A nagyobb probléma mégis most a felszabaduló fiataloknál jelentkezik, mert nem tudunk szekrényt biztosítani számukra. A szekrények tisztasága sem megfelelő, egy csomó külühböző anyagok és dolgok vannak benne. Ehhez viszont egy csomó és alapos társadal­mi munkát kell végezni. A Ganz-Mávagnak vannak vidéki telepei is, mint pl. ózdon és ezeken a helyeken még komolyabbak az ilyenirányú problémák. A nyilvántartás nem egészen pontos, mégis a baleseteknél úgy kell nézni, hogy egy csomó baleset a védőberendezések használatának el­mulasztásából adódik. Van olyan is, hogy otthon barkácsol és az orvosnál felveszik üzemi balesetnek, mert az előnyösebb a dolgozó számára. Bárányos elvtárs komoly rendszabályokat foganatosított rieg ezen a téren és amióta ö viszi itt a dolgokat, van komoly változás. Tehát, van fejlődés, de van tennivaló is ezen a téren. Kérem, hogy a határozati javaslatot fogalmazzák meg úgy, mint azt már javasoltam és a szakszervezeti kommunisták, aktívák is kapják meg a határozati javaslatot, mert azok tudnak ebben leginkább segíte­ni, Ugyanakkor ellenőrizze a végrehajtását a PB, . / . I­­■ .*. ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom