Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-12-28
* Xitp * , ' 1\1 l- V -A Kiss elvtárs javaslatát fogadjuk el, hogy egyenként beszéljünk az igazgatókkal. Itt azt gondolom, hogy az instruktorok foglalkozzanak az igazgatókkal, illetve nagyobb üzemek igazgatóival és ott, ahol nagyobb a probléma is, nekünk kell kézbevenni. Arait a Vértes elvtárs elmondott a főkönyvelők és az igazgatók műszaki, illetve számviteli, közgazdasági képzéséről - helyesnek tartom és amikor az aktíva lesz, ezt is ki kell hangsúlyozni. A határozati javaslatokkal kapcsolatban. Az első három határozati javaslatot egybe kell venni. Most nem tudnám igy megfogalmazni, de a Pol.Biz.határozatot szerezzék meg és a KUrucz elvtars annak alapján készítsd el, hogy hogyan képezzék tovább magukat a gazdasági vezetők politikai és szakmai vonatkozásban. A 4. pontnál javaslom, hogy ebben az évben ne csináljunk részükre külön politikai oktatást, hanem kapcsoljuk a gazdasági vezetőket 1 ^ ahhoz az előadássorozathoz, amely van a kerületben. Január végére kell találni egy olyan időpontét, araikor a gazdasági vezetőket a párttitkárokkal együtt behivjuk és ismertetjük az anyagot. K u r u c z elvtárs: A hozzászólások konkrétan nem érintették egy bizonyos meghatározását az anyagnak, amely egyike a legfontosabbaknak, hogy ennek az egész helyzetnek az alapján a VB megállapíthatja-e, hogy alapjában véve a közel L00 gazdasági vezetővel globálisa a jövőben együtt dolgozhat-e a kerületi Pártbizottság. A jelentésben jelzett hiányosságok többségükkel együtt megoldhatók. Szeretném, ha ezt igy fogadná el a VB. El kell mondani azt, hogy az utóbbi két esztendőben összesen 7-8 7~s' gazdasági vezető ellen volt pártfegyelmi. Ebből a szempontból a közel 100 gazdasgái vezető nem áll rosszul. A gazdasági vezetők p?%-a beszél valamilyen idegen nyelvet. A 37%~bél "is varrnak, akik két, vagy több nyelvet beszélnek. Végül azokkal az elvtársakkal értenék egyet, akik kimondják, hogy mi a kulturálódás terén lényegesebben megemelhetjük a követelményeket, nem is egyenként, hanem általánosítva, nem is úgy, mint a szakmai képzésnél, ami korhoz van kötve. «• I ■wV" ‘ ___________________________________________J 1 ' - - • i