Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-09-17
előrehaladás szempontjából és ehhez kérjék a PB és az alapszervezetek segítségét, pl. olyan formában is, hogy egy-egy régi munkásmozgalmi elvtárs is bekapcsolódna ebbe a munkába. Pontos lenne még, hogy alapszervi taggyűléseken egy-egy napirendi pontként az úttörő munkával is foglalkoznának, annak jegyében családlátogatásokat is szervezzenek ahol feltehetnék nyiltan a kérdést: a gyermekeik miért nem úttörők? A MÁVAG Kolóniában és a Százados ut környékén még sok gyermek van, aki nem úttörő, holott ez majdnem egészében munkáslakta környék. Feltétlenül kell foglalkozni vele, hogy minél kevesebb gyermek legyen, aki nem úttörő, mivel az úttörőkkel rendszeresen foglalkoznak. Van-e munkakapcsolat a vezetőségek között? Az iskolák igazgatója, mint szervezőtestületi tag, vagy mint elnök van bekapcsolva a munkába. Ha ez megvan, akkor kell is, hogy segítse a csapatvezető munkáját, mely közös munka után annak eredménye meglátszik az iskola munkájában is. Szerintünk ilyen törekvés van és azt szeretnénk elérni, hogy a kerület minden területén legyen meg a jó kapcsolat, különösen az iskolákban. Pedagógus '-'zakszervezettel és Nőtanáccsal nem volt ilyen kapcsolat. A Nőtanácsban tavaly, év elején beszéltek erről a kérdésről szülői munkaközösségi értekezleten és vitték is ezt a munkát. Pedagógus Szakszervezetnél semmi nem volt s úgy látom ez nagy hiba, mert sokat segíthetett volna a munkában. Vita: Suhajda elvtárs: nekünk kötelességünk az úttörőmozgalmat támogatni és nekünk, mint kér.Tanácsnak különböző rendeletek is megszabják az úttörő közösség és úttörő mozgalom támogatását. Az ellenforradalom utáni nehéz időkben, amikor tapasztaltuk, hogy többségében ellenforradalmi nézetek voltak, akkor nyúltunk hozzá ehhez a kérdéshez az iskola igazgatók között és csak szórványosan egy-két helyen ment, de ma már elértünk oda, hogy nagy utat futott be ez a mozgalom. Nagyon szép elképzelések voltak, hogyan tegyük az úttörőmozgalmat vonzóvá. Véleményem szerint most már nem a létszám növelésre kellene menni, - eltekintve azoktól az iskoláktól, ahol nincs - ma már a tartalmi munkára kellene a nagyobb gondot forditani úgy, hogy irigyelté tegyük az úttörőket, legyen az vonzó a nem úttörő gyermek számára is. Nekünk kétirányú feladatlink van: a szakmai és politikai segítés, valaihint az anyagi támogatás. Ehhez az szükséges, hogy az úttörők vezetősége jellezze az igényeket, melyet megvitatva, maximális segítséget nyújtunk számukra. Igényekkel kapcsolatban: ugyhiszem túl szélesre akarják méretezni a munkát. Nekik más feladataik vannak, nem az üzemek és vállalatok felé kell mennlök, hanem az iskolák felé elsősorban is. Pedagógusok, szülői munkaközösségeken keresztül; a szülök körében kell munkát végezni és a munkát irányítani. A Pedagógus Szakszervezet elnöke iskolaigazgató és egyben párttag, csak sajnos nem kommunista. Ha jó a szakszervezet, az igen nagy hatással lehet a pedagógusokra és szerintem itt most már őrségváltást kellene csinálni. Ezért javaslom, hozzunk arra határozatot, hogy 3 hónapon belül e kérdést megoldjuk az úttörőmozgalom és a pedagógusok nevelése érdekében. . / . _________________ ' _________1 _________________________ — - "■'•V _ . 'I ____ *»> .. . .- 5 ' i