Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1974-05-12

é i- 7 -társadalmi fejlődés, egyre inkább érezteti hatását a kibonta­kozott tudományos technikai forradalom, A politikai és tár­sadalmi élet szocialista vonásainak erősödése, a politikai aktivitás és vezetési szinvonal növekedése, n káder- és sze­mélyzeti munka eredményét is tükrözi. Kerületünkben a káderek kiválasztásában, megítélésében fokozódott a törekvés a hármas követelmény érvényesitésére, A hármas követelmény érvényesitése ma már széleskörű gyakorlat­tá vált, annak ellenére, hogy nem azonos módon alkalmazzák egyes helyeken, főleg közép- és alsószinten. Előfordul esetenként, hogy a politikai alkalmasság érvé- 1 nyesülése háttérbe szorul. Van olyan felfogás is, amely a politikai megbízhatóságot, felkészültséget másodrendűnek, sőt elhanyagolhatónak tartja Pl, a Corsó Cipőkeretekedelmi Vállalatnál főosztályvezetői munkakörbe olyan mérnököt helyeztek, aki több évet ült a Szovjetunióban háborús bű­nei miatt, A politikai követelményekkel szembeni igénytelenséget szemlélteti az is, hogy a vezetők nagy részének politikai felkészültsége elmarad a. követelményektől, A kerületi üzemi, intézményi vezetőiből osztályvezetőig bezárólag 63 %-énak egyáltalán nincs politikai iskolai végzett­sége, Alsó szintű végzettséggel 11,6 £>-a, közép szintűvel 18,8 %-a rendelkezik. Sok vezetőnél nincs is törekvés marxista­­leninista ismereteinek bővítésére, A politikai alkalmasság és a felkészültség elégtelenségét mu­tatja a vezetők egy részénél tapasztalható politikai kiállás hiánya, továbbá a szűk gazdasági kérdésekért vállalt felelősség, A politikai követelmények megsért ' • vfc mutatja az is, hogy az utóbbi időben szélesedő körben jelentkeznek a szocialista erkölccsel szembenálló megnyilvánulások* Növekszik az olyan felelősségre vontuk száma, akik visszaélnek a rájuk bizott hatalommal, beosztásukat anyagi vagy más előnyök stb, meg-KA /VJff ____________________________________ _________________________________________ -P I " " - ■ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom