Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1974-05-12

* Ilyen és hasonló a munkások szemlélete. A káderkiválasztási munka komoly feladat. A mi területünkön probléma a káder­­utánpótlás kiválasztása vezetőnek. Nagy a felelősségünk, mert a kiemelésnél sokszor a munkásokat szinte rá kell beszélni, hogy alávessék magukat a kiemelésnek. Az or­szágnak sokba kerülnek ezek az emberek. Elsőrendű a párt kádermunkája az EVM-ben is; azonban kérik a VB jegy­zőkönyveket, ahol foglalkoznak az illetővel. Ha a. havert hozzák javaslatba jó, ha nem, akkor megnézik a hibáit is. Kővágó et.: Az anyagot jónak tartom, nemcsak általános­ságban beszél, hanem konkrét példákat hoz. A kádermunkát én KISZ szemszögből nézve megállapíthatom, a kerületünk­ben is az a helyzet, hogy nagyon kevés pártfunkcióban lévő KISZ fiatal van 3o éven aluli. Beletörődünk hogy ke­vés, de a mi hibánk is, hogy nem megyünk a vezetés felé a változtatás miatt. A hatásköri lista feladatként szabja meg, hogy a tervet vegyük figyelembe. Azonban rendkívül nagy gondot ad egy választási ciklusban egyik napról a másikra törté­nő kádermozgatás. A KISZ alapszervezeteknél, csúcsok­nál is probléma, hogy nem beszélik meg velük a kieme­léseket stb. íz anyag negativ hangvételű, de úgy ér­zem, hogy ilyen jellegű témánál nem szükséges, hogy a jó oldalról beszéljünk csak. A határozatok végrehajtását következetesen meg kell kö­vetelni. Krauszné et-nő: Az anyagot a legjobbnak Ítélem meg, az utóbbi időkben tárgyaltak között. Balázs elvtárssal abban nem értek egyet, hogy pozitív oldaláról lehetett volna hoz­ni példákat. Nekünk a negativ tényekkel szembe kell néz­nünk, mert ezen kell változtatni. Az anyag előre mutató, és a gyakorlati életben történő konkrét példák lettek ^ hozva. Lehet, hogy nem mindenkinek ez a véleménye - ha gazdasági oldalról nézem, lehet, hogy én sem ezt monda­nám - de a párt oldaláról jó. Harci feladatokat ad az anyag. Az említett 322 eset, amikor nem kértek véleményt, szerintem is igen sok. Ez nehezíti a pártszervezet jog­körének gyakorlásához ma már elengedhetetlen hozzá­állást. Egyes területeknél attól függ, hogy a vezető testületek milyen "harciassággal", vitakészséggel bír­nak. A személyzetis munkája túlterhelt, a papírmunka sok, emiatt kevés a tartalmi munka, a káderekkel való foglalkozás lehetősége. A minősítések számát növelni nem kell és nem is szabad. A hatáskörbe vettekről készítsünk minősítést,^ másokról nem. Hiszen a feladat a velük való foglalkozás, a neve­lés és nem a minősítés készítés. A személyzeti vezetők képzése - nem az iskolai, párt­­iskolái képzés, mert az megvan -, de tanfolyam részük­re is fontos. Foglalkozik a vállalatunk személyzeti munkájával a minisztérium^ azonban az irányítás, segítés részükről gemn^gfelelo. Sokkal többet kellene velünk foglal-PPBMB—-------------------- ' -■ ................... ..................... ........................- —­­________ » i- 5 -• *** v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom