Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1965-04-16

,m l > '.n . ®- 3 -Tényleges gondot okoz - és erre a kerületi Pártbizottságnak is, nagyon kell figyelni a jövőlen - jelenleg az, hogy a szocializmus teljes felépítésének időszakában pártszervezeteink érvényesítsék fokozottabban a párt vezető szerepét. Gyakran hallani olyan véleményeket különösen hivatali, intézményi part szervezeteiénél, hogy úgy általában értik a párt vezető sze­repét, de hogy ez mit jelent az ő munkájukban, tevékenységükben, ez kevésbé világos. Azokon a helyeken, ahol a pártszervezetek tevékenységét a taggyű­lések - sokszor formális - megtartása, a pártoktatás valamifele megszervezése jellemzi emellett semmi egyéb, érthető, hogy ilyen nézetek jelentkeznek. Újra és újra tudatosítani kell a part és műnkásosztály vezető szerepének helyes értelmezését, azt, hogy korunk, melyben élünk a kommunisták és pártszervezetek aktivi- 1 tásának fokozását igénylik. El kell mélyíteni annak tudatát, hogy-^ a párt vezető szerepének érvényesülése alapvetően azon múlikf hogy az adott' munkaterületen dó lg ózó koimnunís'ták' miké át "Tornai­ján, alakit,-fák saját magukat és környéketukofT"a sok mllTió^par­­tőnkivüli dóig ózó embert. A" "pártonkivulieic'véleményének meghall­gat ásd, hangulatuk állandó figyelemmel kisérése és foimálása a szüntelen harc az előttünk álló feladatok mind eredményesebb meg­oldásáért, mindez a párt vezető szerepe megvalósulásának előfel­tétele* Végezetül: nemcsak szórványosan találkozunk olyan nézetekkel, melyszerint a pórt vezető szerepe gazdasági és kulturális életünk felső szintű irányitásában sem érvenyesü.1 kellően. Ezzel kapcso­latban merül fel a tájékoztató munka gyengesége, kulturális éle­tünk eszmei irányítása, magas funkciók betöltésénél bizonyos szub­jektív szemlélet érvényesülése stb, mely a kerületi PB-ras de úgy gondoljuk felsőbb pártszervezetekre is feladatokat hárít. b./ Szövetségi politika, szocialista nemzeti egység. Tapasztalatunk az, hogy különösen a VIII. kongresszus óta folyó viták során egyre inkább sikerült megértetni■párttagságunkkal a szövetségi politika lényegét és jelentőségét. Úgy látjuk, hogy párttagságunk szövetségi politikánk alapvonásaival egyetért és annak szellemében tevékenykedik. Előrehaladásunkat e téren egy sor tény mutatja. Néhány eszten­dővel ezelőtt még igen erőteljes parasztellenes hangulat volt ‘ tapasztalható a munkásság, de gyakran az értelmiség körében is. Ma már az ilyen vélemények száma határozottan csökken. Sok párt­­szervezet a termelőszövetkezetek patronálását nagy odaadással, eredményesen végzi, felismerve annak szükségességét, /E’tényben megnyilvánul párttagságunk eszmei cselekvési egysége is./ örvendetes jelenség az is, - a szövetségi politika összefüggésé­ben - hogy az utóbbi időben jelentősen csökkent a munkásság köré­ben az értelmiség ellenes hangulat. Ezzel párhuzamosan na mén? az értelmiség részéről alig-alig tapasztalható bizalmatlanság, gya­nakvás. .A ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom