Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1964-06-19
- 7 -Azt hiszem most is és a jövőben is lehet támaszkodni bátran - a BPB teljes ülése is hasonló kérdésekkel foglalkozott, - az első és döntő a káderek megítélésénél az elvi szilárdság és a politikai megbízhatóság, a szocializmushoz való hűség, Természetesen sorrendben következik a hozzáértés az adott szakterülethez? a káderek megítélésénél mérce a vezető, szervezői készség es nem utolsó sorban az illető magatartása# Azt is figyelembe kellene venni a káderek megítélésénél mennyire tud lépést tartani jelenlegi fejlődésünk követelményeivel, mennyire érti és viszi a párt politikáját, mennyire áll annak talaján, nemcsak áll, hanem viszi előre, tevőlegesen. Különösen jelentős most, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban vita van 1957 óta, ez fontos kérdés a káder megítélésénél# , Néhány gondolatot a kádermunkában lévő bírálattal kapcsolatban, A kádemevelés egyik fő tényezője a bírálat. E téren még sok javítanivaló van. Több teret,kell szentelni a kritikai légkörnek, a kommunista kritikának# Legnagyobb problémának tartjuk , a gyakorlati kádermunkánkban, hogy nincs menetközben! biralat, nincs betartva a bírálatnál a fokozatosság, kisebb-nagyobb , hibákra va ó figyelmeztetés, végső figyelmeztetés, leváltás. Néha a derült égből jelentkezik az illető előtt és a pártszervezet előtt valamelyik elvtárs leváltása. Ilyenkor a VB, PB gondolatában 2 dolog tükröződik: egyik mikor az illetőt 2 évvel ezelőtt beállítottuk, el lett mondva róla minden jó, a másik a 2 év utáni leváltás! javaslat, benne van minden rossz, aminek alapján le kell váltani. Hiányzik közben a megfelelő figydmeztetés, az elvtársi birálat, atestálás. Ez a helyzet a mi biráló módaserünkben. Van olyan liba is, hogy nincs kihasználva a kollektív birálat úgymond: ne zavarjuk, meg a kollektívát, vezetőről van szó, vegyük ezt figyelembe. Messzemenően aláhúzom ezt egyediben kell megnézni, de a kollektív bírálatot, taggyűlés, PB bírálatnak a módszerét nem szabad elhanyagolni.1 Úgy a bírálatnál, mint a dicséretnél meg kell találni a helyes arányokat.Mikor birálunk, dicsérünk a szem előtt lévő kádereket bíráljuk, dicsérjük és az úgynevezett "szürke" elvtársak, akik rendesen dolgoznak, nem okoznak problémát a vezetőknek, felsőbb szerveknek, ezek nagyon sokszor a látókörből kiesnek, közben elmúlik 5-10 év, hogy titkár. Ep.y~két lépést tettunk ezen a téren, de nem eleget. B Néhány szót az utánpótlásról. Itt is szűk körben mozgunk. Mikor gazdasági vezetői funkcióról von szó, már viták vannak, a felsőbb gazdasági szerv, az önjelöltek, az illető üzem, intézmény, a kér. VB jelöltje, összecsapnak a hatáskörök és az erők, A pártmunkás függetlenitéséórt nincs olyan nagy tülekedés. Nekünk a káderutánpótlásunk nagyon gyenge, itt hiányzik a VB segítsége és tevőleges közreműködése. Mikor Pásztor et. elment a MÁV Igazgatóság PB titkára, 6 elvtárssal beszéltünk, végül Tóth elvtárs vállalta ezt a tisztséget, nemcsak a MÁV vonalán jelentkezik ez, az egyenruhás alakulatoknál jobban, de másutt is. Nagyon kevés gazdasági vezető - ne sértődjön meg senki - vállalna függetlenített pártmunkciót, ha ilyen probléma felvetődne, ♦/t *tO mmM i — m ------—-----------■ --------- " —— - ■■■■ ti