Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1958-11-25

- 2 -s csak az esti órákban tudtak jönni szavazni, viszont ezeket már nem akarták megvárni. Előbb akarták elkezdeni, a számlálást, holott még a teljes létszám nem szavazott le. Ez is nagyon helytelen volt, de a szavazatszed" bizottságiak nem volt már türelme megvárni a befejezés pontos idejét. Azt gondolták, hogy aki már eddig akart szavazni az jelen volt, aki 'pedig nem jött, az már nem is fog jönni. Általánosságban az volt a helyzet, hogy a körzetekben a kijelölt létszám 95 százaléka már délelőtt.leszavazott, egy-két ember volt akikre várni kellett s igy húzódott el a számlálás, A 8/7-­­es körzetben 4 óráig a 95 1° leszavazott, 4 óra után viszont azonnal mentek a iáISS-esek ós hoztáik az embereket, A szavazatok azt mutatták, hegy nincsenek tömegek akik ellene lennének a rend­szerünknek. Igazán mindenki úgy szavazhatott ahogyan akart. Meg volt a lehetősége arra, hogy ha nem ért egyet a kormány po~ C'­­] iti Icájával, ne szavazzon erre a rendszerre, igazán elég vilá­gosan láthatták, hogy milyen módon lehet a rendszer ellen sza­vazni. Aki azt akarta tenni az már úgyis előre tanulmányozta, hogy mit kell tennie. Voltak' akik más papirt tettek be a borí­tékba, vagy ráirtok valamit a szavazó lapokra-, de volt olyan szavazó is, aki a papír túlsó oldalára irta, hogy "'Iádár János­ra szavazunk, illetve szavazok. Természet esen nem gondoljuk azt, hogy itt nincs ellenség. Tapasztalták sok helyen, hogy éppen azok szavaztak fülkén kívül, akikről tudva-tud.juíc, hogy nincs a rendszer mellett. Ahhoz, hogy az ellenség ellenállást szervez­zen ahhoz rn.ár előzőleg kellett volna tapasztalni bizonyos készü­lődést . J)o nyugodtan elmondhat jifk, hogy a !•'- kör korántsem volt ilyen. Jó hangulatbon zajlott, le a szavazás, voltak olyan kör­zetek, ahol csoportosan mentek a szavazó helyiségbe. Minek köszönhetők ezek az eredmények? Itt három tényezőt kell megemlítenem. Elsősorban a párt helyes politikájának. Jó^ered­mények vannak, ezek serkentőleg hatnak s az emberek jól élnek. Nagyon jó hatással volt .az emberekre az őszinteség és a követ­kezet e30 ur, moly a párt politikájából érezhető. A vezetőség be­szédéből érezhető, hogy őszintén tárják fel a hibákat, de mel­lette az eredményeket is a valóságnak megfelelően mondják el. ők tudják jól, hogy a legnehezebb kérdéseket is feltárja ó kormány és nem hallgatja el előttünk. •Megállapítják a dolgozók, hogy ma már a politikai életben követ­kezetesség van és két év éta hálátlan fejlődésen mentünk^keresz­tül, minden téren. Ez erét ad az elvtársaknak, a párt önkivüliek­­nek és bíznak bennünk. Rendkívül fontos a párttagság elvi - politikai egysége. Sem jobbos, sem balos megnyilvánulás nem volt. Tudta tartani a párt azt a vo­nalat, ami a legközelebb viszi őket a tömegekhez. 3ok gyűlést^ tartottunk a választást megelőző időkben. Szamos vezető maga is elment az elvtársak közé és ott őszintén elbesz Igetett a dolgozók­kal, ami igen jó hatással volt a munkásokra. A kisüléseken megismerkedtek, a dolgozók azokkal az eredményekkel, amelyeket a népi demokráciának köszönhetnek. Megértették, hogy miért is kell erre a rendszerre a szavazatukat leadni es mi előnyös az ő részükre. Jól működött a "munkásosztály helyzete"brigád és az ebből eredő rendelkezések /:nyugdíj, családi pótlék,stb. s ~ T­, i

Next

/
Oldalképek
Tartalom