Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1958-11-25

- ' . -J " -» “ é- 3 -jé hatással voltak a dolgosokra. ."Jósodsorban értékelhető az eredmény a kommunisták lelkes,harcos munkája következtében. A párt elismerését és köszönetét tolmá­csoljuk mindazoknak az elvtársaknak, akik a munkálatokban dol­gozták. A választási munkában eddig nem dolgozott annyi kommu­nista mint most. A párt tagságnak szinte az e -sze dolgozott a váJ as zt ''sokkal kap c sólet os műnké la t okban. Szint.e elmondhat juk hcgvy az utóbbi hetekben non találkoztunk olyan elvtárssal, aki valamilyen formában rom vette volna ki részét a föle -iátokból. A választás elüt ti napokban annyi jel ént kéz'' volt, hogy százá­val küldtük el az mii ereket, mert nem tudtuk eke t foglalkoztat­ni. Kádár elvtárs volt egy választékörz.etben és ott megkérdezte egy csomó ácsorgó embertői, hogy mire várnak, azok azt válaszol­ták, hogy "várunk bevetésre", 'ágyszóval ebből is kitűnik, hogy mindenki akart valamilyen munkát végezni. Harmadsorban a siker okának mondhatjuk a jé munkastílust. A mos­tani munkastílusunkat meg kell tartani és a jövőben még jobbal gazdagítani. A sejtmunkárél lehet külön értékelést ^adni. össze­hasonlíthatatlanul több kommunista dolgozott a lakóterületen, mint bárkikor valaha. A választási munkálatokba sok pártonkivü­­li is részt vett, vagy régi ilDP. tagok is. kimondhatjuk, hogy a munkánkban nem volt kapkodás és fejetlenség. Llinden a le gr" gyobb rendben volt. Ehhez nagyimért 'kben hozzájárult az egyéni agitáció Jó és hasznos volt. A 6-os k rzetben volt olyan akció, hogy megjelelitek, hogy ki kommunista és ki van a rendszer ellen. Ez nag/'on helytelen volt, erre utasítást nem kaptok, >-■ gvéni V- ezd eményoz••'ö volt • Azt is megtették, hogy önéletrajzokból kutatták, hogy ki milyen származású és kicsoda’. Ily nre nekünk nincs szükségünk és fele­ld. . '• -re lesz vonva a közeié’'’ 'nyezé. A szavazó tok meg’ itattok, horv nincs attól tartani valónk, hogy az eredmények nem rnegfe­­lelkek. Nagyon jé kezdeményozés volt az, hogy azok a koros emberek, akik éltek .'/Horthy rendszerben elmondottuk, hogy akkor milyen volt egy válás:-: ins 'o akt ér Hc.-y 'ltok ' z emberek. Ez sok embert i s­­’z'tolten meggyőz:étt arról, hogy milyen életet kellene neki rozst a Horthy rendszerbe 'Imié k A TÍbrthy'rendszerben több p-'rt is futott, n fejekben ez van még most is sokaiméi, egyesek nem tudják megérteni, higgy most nincs többpórt rendszer, itt az p kérdés, hogy ürarják-e n y:'rt politikaját, vagy sem. foglalkoznunk kell a Hazafi a s ü 'afron tíz01 is. Gokat dolgoztak és értek el eredményevet, d .? velé'k e jövőben többet kell fog­­lalkonnan, több so -zi.tr.'get kell adnunk. \z a vélem'rr , hogy a törnerszerve’-: ált tlában jé vég mték a munkájukat. Hagy féji*ülés mutatkozik, cl 'g jél mii ködnek a kommunista csoportok. Nagy to­­meszarét tudtak kV-inu zgatni. A tanács államigazgatási szerv is. Est a feladatát nagyon jól látta el. óomoly ent^y'l öntettek a lakók5 zott súgok is a munkálatok vérzésénél. I "Bér. megjelen­tek r pótnévjegyzékek és a vé :1c -es névjegyzékek is. A tanács szervezte meg a Szavazatszedő Bizottságokat és a Választási hízott sáfárát in. üü.lön !? • rláli. zott az odrain:cztrá­­torbkkal és mindenkit tájék' ztatött a megfölelő munka .elvég­zéséről. Hiba vo.lt az, hegy a tan ácsok nem támaszkodtok a tele fonkapcsolatöíc fountartóz-'.h w a körzeti választási irodá.k­k • •------------------------------------------------------------------------------------ ■ .......... ......... ........ -.............. .. -......................................—--------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom