Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1966-09-21
r n a kerületi Pártbizottság •beszámolójának ,-javaslata. Dr.Lukács elvtárs elmondja, hogy ezzel a munkával Kapcsolásán a munkabizottságok elvégezték feladataikat, auguszbús' g -tették jelentéseiket, a PB.szavegezobizootsaga a munkabizottságok jelentése alapján elkészítette a Pártbizottság beszámolóját. Kiegészítésül közli, hogy a befejező részt és befejező szakaszt a PB.el fogja készíteni. Javasolja, hogy a II. es IV.fejezetekncl, párt belső életéről szóló kérdésnél szerkezeti módosítást eszkozol Átirányító munka elé pedig javasolja odavenni: a párttagság eszmeipolitikai arculata, akárfct egysége, ezt kővetően a szervezés és cselekvés egysége szöveg kerüljön. Lázár elvtárs javasolja, hogy az anyag felett a vitát fejezetenként vegyük. Lukács elvtárs megállapítja, hogy a bevezető felett észrevételt nem tettek az elvtársak. Lázár elvtárs: elmondja, hogy a bizottság arra törekedettszövege— zobízóttság, hogy az eredeti 12o oldal terjedelemből a szöveg csökkenjen és ne a konkrét gondolatok. Péntek elvtárs: az anyag olvasása után az volt az érzése, hogy az ^ anyagból nem "domborodik ki kellően - ami nagyon foglalkoztat Bennünket hogy a párthatározatok következetes végrehajtass milyen for~ mában történt meg. másik kérdés, amit szintén#hiányol az anyagból, a demokratikus centralizmus probllmaja. Néha eleg vastagon megsertiük a centralizmus elvét, a pártonbelüli demokráciát. Ugyanakkor apárt egész életéveit a határozatot végrehajtásénál elkövetett mulasztásokkal szemben nincs követelés, felelossegreyonóa. Ugyancsak hiányolja - bár a Szervezeti Szabályzat lerögzíti - a parttagok jogai- és kötelességeivel kapcsolatos reszt, ami hiányosság, valamint hiányolja a pártmunka nem kielégítő társadalmasitasat a párttagság részéről. Lékai elvtárs: a beszámolóval kapcsolatban megjegyzi, hogy egészen más problémákat szóban, vagy Írásban felvetni, illetve tudomásra hozni. Ez a kérdés a hallgatósággal szemben egeszen más képet alakit ki. Az az érzése, hogy a problémákat nem egeszen sikerült tükrözni, a mon ^ danivalók ebben a formában sokkal egyhangúbbak, mint szóban es ezt egy kicsit élénkebbé, színesebbé kellene tenni. _ , , ^ Az anyag szerkezetét tekintve, elegge széttagolt, a romai íejezeteken belül össze kellene vonni az alcímeket. . A bevezetőbe a kerületi PB.összetÓtelét, arculatát kellene tartalmazni, azt keresztmetszetében tükrözni, ugyancsak a VIII.Kongresszus határozatainak végrehajtását is. 1 un Utána jöhetne a termelést elősegítő pártpolitikai munka helyze e és ezután a gazdaaágszervező munka kérdéseE Kettő kozott nincs olyan differencia, hogy külön kellene. így külön-kúlón ez a két kérdés túl részletes, nem kell ennyire tagolni a referátumot. Kevésbé lehet azt érzékelni, hogy a különféle problémákat melyik kerületi pártszervezet felé adresszálja a PB* ' Jettei elvtárs: elmondja, hogy az anyagban jelzett statisztika el fog készülni. Észrevételezi, hogy az anyagban nincs benne aregi parttagokkal való foglalkozás. Néhány szóval ezekről az elvtarsakrol is beszélni kell. Az anyag szerkezetét es tartalmat tekintve, elmondja,, hogy néhány helyen túl általános és nem lehet eleggé megérteni azt, hogy minek alapján született az altalanos megállapítsa. Jobban meg kell értetni a mondanivalókat. Egy-egy témát egy helyre kell tenni, mert vanna kérdések, melyek több helyen is szerepelnek. L_ — 1