Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1965-03-17

a vezetést és minden kérdés megoldását nem tekinthetjük 1964 évben befejezett ténynek* Vannak még szervezeti és tartalmi függő problémák, amelyekre részben utalni kell/ részben egyik, másik lényegesen jobban kell, hogy kidomborodjon* Nem vagyok meggyőződ­ve arról, hogy ez a bizonyos egység, akár pártszervezeti, akár gazdasági vizonylatban, szóba kerülhetett volna* Még a partbizottságok is }o helyről kerültek össze, s van ahol több helyről* Máról halnapra nem oldódott fel a központ és a te­lephelyek közötti viszony/Attól ott még a bürokratikus ügyinté­zés nem csökkent, egyszóval sokkal több ebben a vonatkozásban a probléma, és indokoltnak tartom, hogy mint egységes szemlélet ki­alakításában tovább kell munkálkodni*/Holnap esetleg olyan téma Kerülhet napirendre, amikor a központ kerül hátrányos helyzetbe és kiderül, hogy a hozzáállás nem egyértelmű. Akkor mindenki azt fogja védeni, ami a maga szempontjából igaz, de nem a vállalat érdekeit fogják figyelembe venni* Tulajdon képpen ugy is lehet ezt fogalmazni, hogy egyrészt a 3 vállalat pártéletében a történelem nem egységesítéssel kezdő­­_ dött, előzőleg is volt erőfeszítés a pártélet vitelére és a gaz­dasági munka végrehajtásában/ másrészt az átszervezéssel nem ol­­i, dót tünk meg mindent, If'Aet akarom Kifejteni/hogy a mi Végrehajtó Bizottságunk elé ké­szülő anyagban milyen igény realizálódna, mert olyan érzés ural­kodhat el bennünk, hogy annyi, eredm ny van mögöttünk, hogy azok kikovácsolták a továbbiakat.^ A tennivalóknál is ugy gondolom, hogy a ker*VB körül tudja hata­rolni azt a 2-3 szakmai feladatot, - együtt a vállalatokkal, - amelyek előbbrevitelét e pártszervezeteknek segiteni kell* Ez an­nál is inkább lényeges, mert a főváros életének politikai hangu­latát a közlekedési színvonal alakulása lényegesen befolyásolhat­ja, Az is ismert, hogy a fpváros közlekedésének fejlesztésére nem fogunk annyi lehetőséget kapni, mint ami kell* Marad tehát ( az a tennivaló, ami vállalatainkon belül még nagyon sok lehető­séget adhat, a meglévő eszközök kihasználása, ^meghibásodások ' gyors kijavítása, rész en a műszaki színvonal; a forgalmi munka jobb színvonalának biztosítása; a zökkenőmentes közlekedésért, A nagyközönség észrevételeit nem lehet ezeknél figyelmen kivül ra hagyni* Ha 1 villamosvezető összetör valamit, tehat kárt okoz, az többe kerül, mint ha valaki selejtet okoz# Ezt adminisztrativ eszközökkel; politikai munkával; a körülmények febb megoldásával részben pedig a kulturált közlekedés biztosításával lehet elérni. A kulturált közlekedés a vállalatéi, minden egyes dolgozótól na­gyon sok erőfeszítést igénylő, sokszorozott kérdés. Reálisnak kell azt az igényt tekinteni, hogy a még kulturáltabb közlekedés­sel kielégítsük a lakosság igényeit. Ilyen irányú nyilatkozatok á FAÜ 50.éves jubileumi ünnepségein elhangzott, Balogh et, elmondta és utal arra, hogy nagyon lényeges vállalaton belül a műszaki és a forgalmi szemlélet egysége, munkájuk jobb |koordihalása/ liíert ha mindegyik csak a magáét nézi, abból a Iá­­okosság keveset kap* Anyagi ösztönzés vonatkozásában nem hiszem, * hogy minden rendben váh4' Nem azaz ösztönző, ami a munkát elöbbre-Tiszl esetleg, a jobb munkát segiteni kell politikai munkával is. Szervezeti rendezésre váró kérdések. Egyrészt kerületek vonatko­zásában és bizonyos más kérdések is vannak, ez pártszervezetek vonatkozásuak is, Amikor egy kerület irányítása alól kikerült egy vállalat, az szeret megszabadulnia a ránézve hátrányos kö­vetkezményektől, amit egyébként nehezen tud teljesíteni is. Ilyen pl, a lakás kérdés is, A politikai életét a kerület érzi. A kerü­leti tanácsesal felel mindenért ami ott történik, Közös erővel L=.----------------— —_j

Next

/
Oldalképek
Tartalom