Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1988-12-06
HOZZÁSZÓLÁS, Vita, észrevétel, .javaslat: Zele József elvtárs: IKV PB titkára Elhangzott egy javaslat, és mi úgy ítéljük meg, hogy ez a javaslat a lakáskérdés égető gondjainak megoldását szolgálhatja,. Más megoldást is javasolhatnak. Egy biztos, hogy ez a helyzet úgy ahogy van, nem maradhat tovább. Most a jelenlegi helyzetben mindenki rosszul jár,- legalább is úgy érzi - és a feszültség is növekszik. Hozzászólásomnak az a célja, hogy a jelenlegi helyzet eddigi történtek bemutatásával kiváltsam a pártbizottság és a jelenlévők megbotránkozását, felháborodását és mindenképpen radikális változtatásokat sürgessek. Teszem ezt azért, mert vállalatunk pártbizottsága az elmúlt évek során feltárta az egész rendszernek az ellenmondásait, és nem tudta megoldnai. Éreztük, hogy ezt az ellentmondást más sem tudta feloldani. Gondolok itt az irányító felettes szerveinkre, kormányzati szervekre. Azt is tisztán látjuk, hogy a jelenlegi rendszer, ami közvetlen érdekeinknek nagyon sokszor megfelel, tehát nekünk is jó néha ez a rendszer. Az IKV vállalat egy jó vállalat. Hogyan lehetne másképpen értékelni azt, hogy az emuit évek során folyamatosan minden jelentős számokat, amit számunkra meghatároztak, túlteljesítettünk, többszörösen. És nemcsak teljesítettük, hanem az elmúlt évek szempontjai központilag előirt számunkra meghatározott minden cél,feladatot messze túlteljesítettük. Ilyen pl. nyereségünket növeltük. Osszdolgozóink száma csökkent. A dolgozónink átlagkeresete növekedett. Tehát a dolgozóink is elégedettek lehetnek. A társadalmi munka évek óta növekszik. Tehát minden mellettünk szól. Ha végig nézzük, egyértelmű számunkra, hogy jó vállalat vagyunk. Mindennek ellenére, mégis ellenünk vannak. Olvasom egyértelműen a Magyar Nemzet okt. 8-ai számában, hogy az IKV a főellenségünk. A közvélemény most már egységes abban, hogy fel kell számolni az IKV-kat. Úgy érzem, hogy ezért a helyzetért alaposan megdolgoztak a felügyeletünket irányitó testületek, szervezetek, hivatalok, akik bennünket ilyen helyzetbe hoztak. Nem akarok másfelé mutogatni, meg kell mondani, mi is jó partnerek voltunk ehhez, hű alattvalók, és hagytuk, hogy igy menjenek a dolgok. Legnagyobb problémának látszik ma az épületek rossz műszaki állapota. Mi hozta ezt létre. Mindenki egyetért azzal, hogy az állam kevés pénzt adott erre. Másik, hogy azt a kevés pénzt is beskatulyáztuk, hogy mire lehet felhasználni. Meghatározták a pénz nagyságát, hogy hány lakást lehet ebből felujitani, s pontosan kijött hogy egy lakásra mennyi penzu lehet fordítani. Teljesen független a lakás felújítási tényétől, szüksegessétűl. Tehát ebből következik az , hogy minden IKV jól szeretett volna dogozni, teljesíteni akarta a tervét, ezért a lehető legkevesebbet dolgozott az épületen, hogy minél nagyobb szám jöjjön ki. Csak látszat megöldásokat is végeztünk, és úgy is egy rossz épületet, hogy két jó átlagunk g legyen, és a lakosság mindkét helyen elégedetlen volt. Volt pld. egy olyan feladat, hogy hány méter csatornát szereljenek fel, 20 ezer métert kicserélnek, megkapják a prémiumukat. Az, hogy egy forrasztás elég lett volna,nem szükséges. Ez a múlt. Most jobb állapotok vannak. t_--¥--_j- 12 -