Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1985-06-18
r" “I- 6 -- A jelölőgyUlések helyei a választókerület területén voltak, vagy ahhoz közéi estek. A jelölőgyUlések helyiségeinek többsége 100, vagy annál több fő befogadására alkalmasak voltak. Számos kerületi intézmény, vállalat, szövetkezet adta át kultúrtermeit, tanácskozó termeit, ebédlőjét a jelolőgyulések megtartására, mindez mellett a helyiségek egyrésze szűknek bizonyult. Ez részben a jelölőgyUlések iránti megnövékedett érdeklődésből fakadt, részben a helyiségek kisebb befogadóképességéből. A .telölőgyülésekre történt lakossági mozgósítás tapasztalatai ^ A mozgósítást három közreműködő szervezővel végeztük: 1. a körzeti pártalapszervezetet patronáló üzemi, intézményi, szövetkezeti pártszervezetek; 2. körzeti pártalapszervezetek; 3. körzeti népfrontbizottságok, lakóbizottságoké Azt'tapasztaltuk, hogy ahol mindhárman jól végezték e feladatukat , ott egymást erősítve hatottak és jó eredményt is sikerült elérni a megjelenésben. Ahol a három közreműködő valamelyike gyengébb volt, de a másik kettő pótolni tudta a kiesőt, Ott is elfogadható eredmények születtek, ahol kettő gyenge volt, vagy netán mindhárom közreműködő tevékenysége hiányos volt, az az eredményeken is - sajnos - meglátszott, különösen pontos és jó munkát végeztek a Közlekedési Minisztérium, a VILIÉRT, a BKV pártszervezete, a szövetkezeti párt és KISZ bizottság stb. ' A körzeti népfrontbizottságok közül kiemelkedő munkát a lakóbizottságok közreműködésével a VII/1, 12, körzetek nyújtottak, a mellékletben szereplő jelölőgyülési részvételi statisztika* mutatja, hogy legjobb eredményt a VII/4-es körzet érte el, ahol a körzeti pártalapszervezetnek, a lakóbizottságoknak, és az üzemi pártszervezeteknek jól Összehangolt szervező munkája együttesen érvényesült. A körzeti pártalspszervezetek többsége nagy segits^et nyújtott a szervező munkához azzal, hogy előzetesen pártcsoportonként megbeszélték, hogy egy-egy választókerület jelölőgyűlése érdekében mi a párttagok feladata. U— _|