Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1985-06-18
r n- 7 -Azt tapasztaltuk, hogy azokban a választókerületekben sikerült a legtöbb állampolgárt a jelölőgyülésre meghívni, ahol komolyan vették és teljsitették a személyre szóló meghívást, A jelentéshez mellékeljük az egyik VII. kerületi állampolgár levelét, amely tanúsítja a személyre szóló meghívás jelentőségét, A meghívás formájához tartozott a jelölőgyülés időpontjáról, helyéről szóló plakátok kifüggesztése. Erre a szervezők nagy gondot fordítottak, ha kellett többször is kitették a plakártokat, mert néhány helyen letépték, megsemmisítették. E nagy mózgósitás mellett is érkezett néhány panasz, bejelentés arról, hogy nem tudják a jelölőgyülés mikor lesz. Ezeket a •' panaszokat azonnal megvizsgáltuk és intézkedtünk, — A körzeti népfrontbizottságok többsége fontosnak tartotta, hogy a jelölőgyüléseken nagy számban vegyenek részt az állampolgárok. Néhány körzet a legalább 20 1<Áos részvételi arányt tűzte ki célul, legjobban ezt a VII/1-es körzet közelítette meg, a majdnem 16 #-os eredménnyel. A mellékelt statisztika mutatja, hogy a 14 körzetből 6 körzet 10 # feletti eredménnyel végzett, két köfzet megközelítette a 10 %-os eredményt, egy körzet sajnos még a 6 %-os eredményt sem tudta elérni, mig a fennmaradó többi 8-9 % közötti mozgósítási arányt ért el. A négy leggyengébb mozgósítási arányt a 7-es, 6-os, 8-as és 13-as körzeteknél tapasztalhatjuk, közülük a 7-es körzetben a jelölőgyülésekre mozgósítók közül egyik sem végezte munkáját megfelelően, a 6-os körzetben gyengébb volt az üzemi pártszervezetek segitése és a lakóhizottságok szervező munkája, a 8-as körzetben a lakóhizottságok tevékenysége nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, mig a 13-as körzetben a körzeti népfrontbizottság és a lakóbizottságok tevékenységében jelentkezett a probléma. I Ezekből a körzeti népfrontbizottságoknak is a szükséges következtetéseket, tanulságokat le kell vonni. A következő időszak fontos feladata lesz, ahol szükséges, a lakóhizottságok megerősítése, munkába való bevonásuk, felkészítésük feladataikra, i \ ÉÉi------i---1