Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1958-01-08
r * ”i lános érvényű a pártra és meg kell mondani, hogy a VII.kerületben is van egy bizonyos fejlődés ezen a téren, persze ez a párttagság összetételére nézve nem is jöhetett volna létre megfelelő intézkdések nélkül, ügy gondolom, hogy a VB részéről, de az aktivistáink részéről is megfelelő harc folyik és a pártkongresszus szellemében kétfrontos harc mellett a fő tüzet a revizionizmus ellen fordi#tottuk. Még most is kétfrontos harcra van szükség. A marxizmus mindig harcolt harcba állt létrejötte óta, mert létrejöttek a marxizmussal szemben álló erők. Ennek törvényszerűen be kftlett következnie, hogy a párton belül kétfrontos harcot kövessünk.Ha történelmileg vizsgáljuk meg ezt a harcot, akik a marxizmus továbbvitelét nemzeti sajátosságok örve alatt akarják továbbfejleszteni, nyilvánvalóan támadást indítanak. Ez bebizonyosodott tavaly októberben.Ezek a nézetek azonban nem semmi sültek meg.Ma is szemben áll a párt a revizionizmussal, de lényegében szemben állunk azokkal is, akik nem törődve az osztályharc tényleges vizonyaival dogmatikusak és megfeledkeznek a marxizmus szelleméről. Világos, hogy a pártnak mindkét nézettel szemben fel kell lepni. Kádár elvtárs azt mondta,hogy a rév. kintről jön, a dogmatizmus a párton belül van, de egyformán kell ellene harcolnunk.A pártba is bekerültek revizionista nézeteket valló emberek, ezek ellen az elkövetkezendő időben megfelelő adminisztratív, határozott intézkedéseket kell tenni.Azt is tudomásul kell venni, hogy azért veszélyesek a dogm. szektáns nézeteket valló emberek, mert úgy fogadjuk őket, mint évtársakat és nem vesszük észre, hogy jobbra vagy balra elhajlás nak - ami lényegében egyre megy és mindenképpen a burzsoázia nézeteit segíti elő, igy a párt ellen van.Ezt a pártbizottság minden tagja felismerte, és mindkét nézettel szemben harcolunk.Nagyon sok bajunk van a reviz, nézetekkel, nemcsak értelmiségi szervezetekben.Nézzük meg a nyomdaipari szervezetekben milyen erős még mindig a jobboldali szoc.dem, befolyás.De megnyilvánul álbaloldallság is.Ez ellen is komoly méretekben fel kell venni a harcot. Megnyilvánul a pártegység bomlasztása a párt és gazdasági vezetők közötti nézetélteresekben, amit mi igyekszünk rendezni beszélgetésekkel, eg; éb ráhatással. De_ néha kénytelenek vagyunk a párttitkárt, vagy az igazgatót leváltana., mert sokszor egy vállalat sorsáról van szó.Az ellenségnek is érdeke, hogy az embereket összeugrassza.Ez a harc a kerületi pártbizottnak nagyok sok energiáját veszi igénybe.Titkári értekezleteken nem egyszer elmondtuk, hogy mit jelent ez, hogy mig a kommunisták marakszanak, addig az ellenség örül, Nehez lenne megmondani, hogy a különböző ellenséges nézetek miiyen erőt képviselnek.Tudjuk hogy vannak gócolc, különösen értelmiségi szervezetekben.Ennek felfedése, lokalizálása lassú, szisztematikus munkát igényel.Meg kell mondani, hogy sokszor határozataink végrehajtásának nem tudunk érvényt szerezni, gátakba, hatalmas falakba ütközünk.KPTI erre a klasszikus példa, ahol a marxizmus-leninizmus tanszékre partonkivülit küldtek.Aki belép a pártba, annál magától értetődik, hogy aláveti magát a pártfegyelemnek. Kb. 15.-2o.ooo azoknak száma, akik nem valók közénk, mert a pártba csak azok legyenek, akik a proletár diktatúra szellemében élnek.Megmondtuk százszor és próbáljuk^ titkárok fejébe sulykolni, hogy nem az a jó párttag, aki úgy beszel, hogy én mindig jó népnevelő voltam, bár magam se értettem, hogy mit mondok. Aki nem hiszi, nincs meggyőződve arról, amit mond, az ne maradjon a * pártba, mert kétszínű ember.Aki ma azt mondja, hogy a mi partunkban ma különbség van a szó és tett között, az lepjen ki, mert nincs igaza. A párt politikája most igaz, kedvező és helyes, ahol egy a szó es a tett.Somogyiné felvetett egy csomó problémát, ami nem mentesiti az alól, hogy a párt által megszabott formulák által dolgozzanak. Ezek a dolgok befolyásolhatnak embereket, szervezeteket, sőt még pártbízott Ságokat is.Levett már a párt, a kormányzat színdarabokat, filmeket is a műsorról, mert nem feleltek meg a párt szellemének. Világos, hogy amit Skoda mondott, felháborító • VaS2 az» h0Sy Babait pongrácz L----------tej