Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1958-01-08
r ... n küldte az FVV-hez. Azt kell látni, hogy mindenütt bent vannak még olyan emberek, akik gátolják a politikánk végróhajtását, ebben roppant nehéz előbbre jutni. Csak a Horthy korszakban Ítéltek el, vagy csuktak el írókat baloldali magatartásért. Légrádi telefonált a napokban, hogy Babai vá-i visszament osztályvezetőnek, mit csináljanak. Nyugalomra intettem őket és azt mondtam, beszélje meg Csongrádi e.-vel, de nem maradhat ott. Kiengdték őket, de nem azért, hogy osztályvezetők legyenek. A Pártbizottság magáévá teszi azt a javaslatot, hogy mint vezető testület konkrétan foglalkozzon a vezető szervek felülvizsgálatával és ellenőrzésével. Sok útmutatást adott a mai ülés. Következetes harcot kell folytatni és ezt az agitációban, a propaganda munkában, a kommunisták minden munkájábai érezhetővé kell tenni, hogy a hiányosságainkat le tudjuk küzdeni. Ennek érdekében adminisztativ intézkedéseket is kell tenni. Nem lehet csak úgy leszögezni, hogy a jelentés hiányos, bár lehetett volna önkritikusabb is. Pl. lementek a párthatározatok, igy a moszkvai békenyilatkozat is, az alapszervezetekig. Nem vagyok meggyőződve, hogy mindenki ismeri és meg is értette. Ezek feldolgozásához nagyobb segítséget kell _ adni, mert sok a fiatal, uj elvtárs, aki nehezne birkózik meg a feladatokkal. Fogadja el a Pártbizottság a jelentést és a javaslatokat, kiegészítve azzal, amit elmondtam. A Pártbizottság elemezze a párttagság összetételét és tegyen konkrét javaslatot, intézkedéseket a párttagság összetételének megjavítása céljából. Ne c,/ pontnak vegyük fel azt, hogy ahol eszmei és politikai munkával nem tudunk eredményt elérni, ott adminisztratív intézkedéseket foganatositsunli illetve javasoljunk felsőbb szerv felé, hanem ez külön pont legyen. Lukács elvtárs: A jelentést széles körben vitatták, sok problémát vetettek fel,Csak azokra reagálok, melyekben állást kívánok foglalni. Legfőbb hiányosságot abban látják, hoy az anyag nem elég elemző^ nem eléggé önkritikus, nem tudta érzékeltetni a tipikus problémákat a partegység védelme terén, hogy ezek milyen szélesen hatnak.Ezzel kapcsolatban meg, állapítják, hogy ma már mind kevesebb az ilyen nézeteket hangoztató elvtárs, bar ezt eléggé általánosan mondták el az elvtársak. Nem tudták bebizonyítani, hogy hogyan összpontosítsuk az erőinket, hogy ezeket a nézeteket felszámoljuk. Le tudjuk elég konkrét mértékben mérni, hoy milyen mértékben van az elvtársak fejében ilyen nézet.Ismerjük az országos pártértekezlet, az utána lévő aktíva és az 1 év előtti ülés hangját és ugyanakkor ismerjük a legutű bi aktíváét is.Hogy mind kevesebb a fejekben a zűrzavar, az nagyon relativ dolog, számszerűen kifejezni szinte lehetetlen.Persze lehetett volna meghatározni bizonyos területet, ahol jobban hatnák ezek a nézetek. A vita felhívta a Pártbizottság figyelmét a rév. opportunista gócok, hogy a munka élét oda irányítsuk. Néhány ilyen területünk; a Lapkiadó október előtt és ma is, vagy a Népakarat szerkesztősége, csak vissza kell lapozni az egy előtti cikkkkre. Különböző intelektuális területek: aKÖPTI pártszervezetének vezetősége majdnem egészen, a párttagság jelentős része ilyen nézete . két vallott és hangot is adott ennek. Ezeknek a nézeteknek a visszahatása, illetve megnyilvánulási formája: reviz. nézetek, ehhez kapcsolva a békülékenysé hangulatát, akár káder kérdésben, akár gazdasági téren is. Az elvtársak hozzászólása nagyon hasznos volt a politikai munka irányvonala meghatározása szempontjából is. Fontos az elvi, politikai, ideológiai munkában való előrelépés, ezek szélesítése, mert nemtiztos, hogy a rév. nézeteket hangoztató ember ellenség,' lehé megtévesztett kisember is, aki nem kapta meg nézetei politikai eszméi tisztázását. De fontos ezen a téren az ideológiai bátorság is, a kiállás nézeteink mellett, *■—-"» 1