Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
-----------------------------------------------------------------------------------------I Szinte minden fórumon egyik központi téma volt a nyugdíjasok helyzete, amit az irányelvek „túl sommásan fogalmaz meg”. Pártértekezletünk javasolja, hogy a nyugdíjasok érdemeinek elismerése abban is jusson kifejezésre, hogy őrizzük meg a nyugdíjak vásárlóerejét. Ezzel együtt I az átlagosnál is gyorsabban meg kellene javítani a régebben, 15—10 éve nyugdíjbanlevők helyzetét Szövetségi politikánk jól tükröződik az állam és az egyházak rendezett viszonyában, a vallásos és nem vallásos emberek együttműködésében. Ennek történelmi és politikai szükségességét pártunk megérti és helyesli. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos megfogalmazás is általános elismerést váltott ki. A mi gyakorlatunkat a lenini nemzetiségi politika megvalósításának minősítik, s ezt igénylik a szom[ szédos országoktól is. Egyetértünk a népesedés alakulásának megítélésével, a család fontos szerepének hangsúlyozásával, de a pártközvélemény a helyzet javításának kulcskérdését továbbra is a lakáskérdés megoldásában látja. Több helyen felvetődött, hogy az egészséges családi légkör I fenntartását nehezíti a gazdasági környezet, hiszen az életszínvonal megtartásáért és emeléséért fel kell áldozni a család és a gyermekek nevelése számára oly fontos szabad időt. Az államélet további demokratizálása szocialista fejlődésünk természetes következménye es v. feltétele. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy pl. az országgyűlés bizottságainak tanacs-3 kozásai nyilvánosabbak legyenek, a tömegkommunikáció nagyobb lehetőséget kapjon azok publikálására. Ezzel együtt több helyen is felvetették, hogy a demokratikus fórumokon zajló , vitáknak kevés, néha semmilyen eredményét nem érzékelik. Elengedhetetlenül szükséges a tanácsi :DD munka további javítása, a helyi (kerületi) tanácsok önállóságának érdemi növelése, a bürokrácia visszaszorítása, a rendeletek, rendelkezések egységes értelmezése. Ez is a közélet tisztasaganak fontos feltétele. , Véleményünk szerint a demokrácia fejlesztése során jobban kell szorgalmazni a jogok es kötelességek együttes érvényesítését. Különösen kemény szavakkal bélyegezték meg a taggyűléseken az állampolgári fegyelem fellazulását. Ezt az államapparátus (a tanács, a rendőrség, az ' ügyészség) kommunistái is tapasztalják. mm 1 i' ' -ró'./' v >' -1 •' H mmm u ■ tó© tó tó"''-7 tó wm !, : “ mm il'Rj ü ffllf m m róB J :'K '/Y/gtfav: Áfa BBi ©4RHT ' .1 * éró Bt-Wm BHmf Bm i |H h mm B H I , B __