Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1970-03-26

A reform a legnagyobb és legjelentősebb változást a gazdasági vezetőktől követelte meg és a gazdasági vezetésre volt a leg­nagyobb hatással* Két év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy a gazdasági vezetés többnyire megértette a reform lénye­gét és a párt iránymutatása alapján a reformot helyesen alkal­mazta. Sok gazdasági vezető, aki eddig felső utasítások mechanikus -<* végrehajtója volt, most valóságos vezető lett, zömében tőle függ, hogy a gazdasági döntések, amelyek most már elsősorban a vállalati hatáskörbe kerültek, helyesek legyenek* Nagyrészt tőlük függ, hogy döntéseik hiven tükrözzék a népgazdasági ér­deket, szolgálják a vállalati kollektíva érdekeit is, az üzem, vállalat, szövetkezet azt termelje, amire kereslet van és olyan minőségű árut adjon, amely az igényeket kielégíti* A pártszervezetek figyelme 1969* évben a gazdasági feladatok közvetlen gyakorlatias segítésére koncentrálódott elsősorban* Résztvettek a helyi gazdasági döntésekben, vállalták a végre­hajtás politikai felelősségét* A gyakorlati gondok azonban el­terelték a pártszervezetek vezetőinek figyelmét a gazdasági folyamatok és uj jelenségek elemzéséről* Az utóbbi időben már jelentős volt a változás, s a felsőbb pártszervek felé szám­talan jelzés jött egyes gazdasági ösztönzők, mutatók a szándék­tól eltérő hatásáról, vagy ellentmondásos voltáról. Legtöbb jelzés - a kategórizálásról, a munkaerőgazdálkodást fékező át­lagbérgazdálkodás hibáiról, az érdekeltségi arányokban meglévő ellentmondásokról, árpolitikai kérdésekről, alacsony hitelke­retek, eszközlekötési járulék, nagysága, stb* - jött* 1*/ Eredmények: ■ A kiválasztott 19 vállalat és szövetkezet 1969* évi gaz­dálkodási tevékenységét áttekintve jellemző vonásként kell megállapítani, hogy a termelési-, forgalmazási tevékenység az előző évhez viszonyitottan nőtt* /A Betonútépítő L_ íj r ~\- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom