Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1986-11-18
vagy formája miatt. Dónak tartjuk, munkánkban rendszeresen hasznosítjuk pl. a Budapesti Fórum-ot. Kevés információnk van az alapszarvezetoknak, politikai vitaköröknek megküldött Írásos anyagok hasznosulásáról. Itt emlitjük meg, hogy a Kossuth Kirendeltség 2,5 millió forintos éves forgalma politikai és egyéb kiadványok árbevétele szerinti bontásban nem áll rendelkezésünkre (ilyen számítást nem is végeznek), igy a terjesztési érték és annak ideológiai tartalma közötti összefüggésekre csak közvetve következtethetünk. Az agitáció problémái korántsem csak a VI. kerületben jelentkeznek, feladatait viszont e kerület konkrét viszonyaira értelmezve kell végrehajtanunk. Ez természetesen nem jelenti (jelentheti) azt, hogy a központilag vagy összbudapesti szinten szervezett akciókból na vállalnánk a tolunk elvárható részvótalt. Delenti viszont azt, hogy e munkához - a felsőbb szervektől kapott segítség felhasználásával - nagyfokú önállóság szükséges, vagyis a kongresszus által szabott elvi útmutatás alapján nekünk magunknak kell a választ megtalálni a miért - mit - kikkel - kiknek - hogyan kérdésekre. n Miben tudunk tni hozzájárulni a kerület alapszó vezetőiben folyó agitációs munka színvonalának emeléséhez? Mindenekelőtt három dolog tudatosításával, másokkal való elfogadtatásával. 1. Újra ós újra hivjuk fel a figyelmet arra, hogy az agitáció nem reszortfóladat! A kerületi Ó3 a munkahelyi pártbizottságokon, pártvezetősógeknál - helyesen - az agitációnak munkamegosztás alapján kijelölt reszort felelősei vannak. Ez azonban nem szabad el, fedje annak szükségességét, hogy minden párttag- felkészültségének megfelelően - kivegye részét az agitációból, annak szempontjait a pártmunka minden területén érvényesítsék. r n- 6 -L. -------^— _j