Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/1)
1985-02-16/1
r n- 98 -rsrrrrsrry^.v-ss-r megfelelni, vagy nem vállalja avele járó elfoglaltságot es f lelősséget. Jogszabályok tömegével, a változások tömkelegével kell megismerkedniük és dolgozniuk. Jogos a felvetes a jogsz - bályok stabilitását, időtállóságát illetően. Egyes rendelet átlagéletkora az egy évet nem éri el. A tanacs osztályainak Ügyirat és hatósági Ugyiratforgalma 1983. év 8A-ben több mint félmillió volt /a korábbi évekhez viszonyítva 30-A0 *-kal to /. A létszám pedig csökkent. A szakigazgatási szervezetben az utóbb években a feladatokhoz, az uj körülményekhez igazodva több szerve zeti változás történt - összességében előnyösen. A társadalmi,gazdasági életünk változásaihoz a tanácsi igazgatásnak is folyamatosan alkalmazkodni,- tehat változnia ke . Emellett a korszerű technika és módszerek bekerülése az igazgatós munkájába, nélkülözhetetlen. Ezzel együtt mind sürgetőbb,hogy létszám- és bérhelyzete javuljon elsősorban a m aki, a lakásügyi és adóigazgatásba családvédelem es szociálpolitika, az ipar-kereskedelem területen. Változni, módszerében alakulni kell a testületek és szakigazgatási szervek kapcsolatába is ügy,hogy a szakapparatus mukodeseb jobban, meghatározóan érvényesüljön a Tanacs, a Végrehajtó ság szerepe,akarata. Kedves Elvtársak! Tisztelt Pártértekezlet'. Kerületi Pártbizottságunk a VI. ötéves kerületfejlesztési- és költségvetési terv elgondolásainak a kimunkálásakor, es azt követően minden évben arra hívta fel a figyelmünket, hogy tekintsük alapvető teendőnknek az időskorú lakosság es a fiatal családalapitó,sokgyermekes család életkörülményeinek javitasat, az egészségügyi ellátás, a szolgáltatások az áruellátás a lakóházfenntartás megbízható alakulását, es ahol csak ele scges L—------------[ —— —— ----------------------------------— ^=mw ii i