Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1985-02-16/1

I— “”1- 99 -lépjünk előbbre. Ezek mellett biztosítsuk, hogy gyermek­­xntezmenyemk, iskoláink, személyi és tárgyi feltételeikben alkalmasak legyenek egy magas színvonalú oktató-nevelő munka vegzesere. A kerület városképileg és értékeiben pedig szépül­jön, gazdagodjon. Most öt év munkáját, eredményeit és sikertelenségeit is szárabavéve, nincs okunk lebecsülöen és lekicsinylőén szólni arról, amit tettünk, amit elértünk. Ugyanakkor jól kirajzolva, szigorú, kritikus szemmel tisztán kell látnunk az eredmény­telensegeket, azok okát, mert ezek adják a további felelősebb cselekvés alapján. Ma kerületünk több,szebb, gazdagabb mint öt évvel ezelőtt volt Lakosságunk, az itt dolgozók élete más, többüké szebb és tar­­talinasabb, egyes rétegeké viszont sok tekintetben nehezebb. Ugyanakkor az emberről való gondoskodás, a törődés fontossága korábban soha nem tapasztalt szemléletváltozást és eredményeket ért el. Az eszményi állapottól még nagyon messze vagyunk. Amíg nehezen élnek és boldogulnak emberek addig a tennivalók sokasága vár ránk. Ezek közül lesznek olyanok, amelyek minden bizonnyal könnyebben elnyerik a közvélemény bizalmát, támogatá­sát. Néhánynál - mint pl. a településfejlesztési hozzájárulás - azonban meg kell majd győzni az embereket, el kell fogadtatnunk annak értük való szükségességét. Értelmesen nyilvánvalóvá kell majd tenni számukra, hogy a kerület fejlődéséért, az ott lakók, dolgozók életkörülményeinek, ellátásának alakulásáért egy közösségi cselekvés és felelősség tartozik: a tanács és a lakosság közös munkája és felelőssége. Számolni kell természe­tesen a realitásokkal a lakosság befogadó és teherbiróképessé­­gével. i Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! L Ezekkel tartottam szükségesnek még érzékelhetőbbé tenni Párt­bizottságunk beszámolójának azt a részét, amelyet kerületünk e yzeterol, az itt lakók, dolgozók életkörülményeinek alakú-Z Z l’t *TÍCS-' tevékenységéről, további feladataink­- j 1 KoszonODI böknek munkájukat és felszólalásom iránti érdeklődő figyelmüket. C* ü 1 ----------------J « , .-'J.____...__________ - .... .... .... ...... I

Next

/
Oldalképek
Tartalom