Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.11.a/1)
1975-02-15
I — I- 50 -Mások összehasonlítják helyzetünket helytelenül a tókés országok > állapotával. Ez sem jó összehasonlítási alap, mert más volt a kiindulás, mások voltak az eszközök, állapotok az elmúlt 30 év alatt. Mégis, hogy valamihez mérjük, a magunk elhatározóttsagabóI a haladó államokhoz kell mérni és azt megnézni, hogy a kitűzött eredmények a világban hogyan állják meg a helyüket. A mi iparunk, mezőgazdasagunk európai színvonalat ért el. Sajnos nem tudjuk megérteni, hogy mit jelent az európai színvonal, mert ha az európai átlagot akarjuk elérni, az nem cél számunkra. Ha pedig ennél többre törekszünk, az a szocialista célokban megfogalmazódott, és a szocializmus építésének újabb állomását akarjuk elérni. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy teljesítettük és túlteljesítettük a tervet, tehát jól dolgoztunk, holott az igazság az, hogy teljesítettük és túlteljesítettük a tervet, elértük az eredetileg kitűzött célokat, sőt annál többet is, de nem biztos, hogy folyamatosan és minden vonatkozásban jól dolgoztunk. Ha a munka ütemét végignézzük, voltak kényszerítő szakaszaink, voltak periódusok, amikor erőnket megfeszítve kellett a minimumért dolgozni és volt olyan időszak, amikor a magyar társadalmon belül bizonyos feszültségek lettek úrrá. S ha ezek okait keressük, önmagunkban keresve a hibát, meg is találjuk. Vannak emberek, akik a saját nehézségeiket a növekedés nehézségének, a szocializmus építésévéI. együttjáró nehézségnek mondják. A szocializmus építésének törvényszerűsége nem teszi könnyűvé a hibák, a nehézségek legyőzését. A hiba, a nehézség bekövetkezése azonban minden esetben, minden alkalommal visszavezethető arra, ahol a munka nem volt kellően megszervezve, nem volt biztosított az elhatározás és végrehajtás közötti harmonikus összefüggés és felületesség lett úrrá. Emlékszem néhány olyan nagy feladatra, amiket túlzott erőfeszítéssel kellett megoldani, holott kellő körültekintéssel elkerülhettük volna. • Egyik ilyen a beruházások területe. 1950/51. évfordulón határozatot kellett hozni - Tapolczai elvtárs beruházási stopp-ról beszélt, amit egyetlen vállalat, intézmény nem szeret. Miért került erre sor? Mert voltak olyan esztendők, amikor az intézmények beruházási igénye 75 -80 százalékkal meghaladta az adott évre fordítható beruházási eszközök nagyságát. Azt mutatja, hogy sokan az egyszerű feladatokat is bonyolult beruházásokkal akarták megoldani. | - -íf---------1 1___« ^_________________i________________________________ ■ ....... n