Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1970-10-17/1

- 43 -hogy a kerületi pártértekezlet Írásos anyaga az Autóközi eke cl éa eredményes fejlődéséről számolhat te. Az eredmények értél ét különösen növelik azok a körülmények, melyek között azokat elég­tük* Szék* adott időszakban meg kellett értenünk ©z uj gazdasági mechanizmus rendszerét, át kellett térni a tervutasításos rend­szerről az uj mechanizmus gazdálkodási rendszerére. — Az ország­­gyűlés által törvényre emelt közlekedéspolitikai koncepcióhoz iga­zodni kellett, már ezen uj követelményeknek is eleget kellett tenni. — A fuvarpiacon a mechanizmus hatására megélénkül mind a személy, mind az áruszállítási igény, ezeket még tetézték a kü­lönböző események ée elemi csapásokból eredő többletszállitási feladatok /Csehszlovák esemény, hóakadály, kemény tél, felfagyása az utaknak, útépítés, árvíz, árvizelháritási munkálatok ós az emiatt kiesett halmozott szállítások ellátása stb./. Mindez azonban kevés lett volna ez elért eredményekhez, emögött nagyon is ott van - és drről engedjék meg, hogy büszkén beszél­jek - az a cselekvési egység, amelyről már korábban szét ejtettem. Arrél van ugyanis szó, hogy már eljutottunk oda, hogy a felsőbb szintű vezetéstől kapott es előirt feladatokat a Tröszt vezetése feldolgozza a vállalati gazdasági vezetéssel, politikai és mozgal­mi vezetőivel egyeztetve meghatározza a célokat, tennivalókat. Ezeket a Tröszt irányitő apparátusa ós a hozzátartozó vállalat ok vezetői egységesen értelmezik és hatékonyan tudják végrehajtásuk­­ra mozgósítani a több mint 70 ezres ©utóközlekedés táborát. Hogy ez mennyire igaz, talán legjobban mutatják azok a számok, melyek­ről már szót ejtettem, másrészt, hogy bármilyen politikai esemény, vagy rendkívüli teherpróba jelentkezik az országban, a közhasznú autoközlekedés dolgozói fegyelemmel, áldozatot vállalva ott vannak és helytállnqk. Jól bizonyítják ezeket a már említett elemi csa­pásokkal kapcsolatos helytállásaink mellett azok az események is, hogy éppen most, az elmúlt szombaton és vasárnap, valamint ma és holnap több ezer gépjármű és dolgozó végzi el fegyelmezetten egyrészről az elmaradt, másrészről az őszi csúcsból eredő többlet­szállításokat# Pártszervezetünk osucsvezetősége, a trösztnél dolgozó kommunisták úgy ítélik meg, hogy az elért eredményekhez, a jé közhangulat­hoz a gazdasági vezetés mellett, jelentősen hozzájárultak a Tröszt és a vállalatok pártszervezetei, KlSZ-szervezetei ós e szakszervezeti testület. Ma már elfogadott valamennyi vállalótünk­nél és több éves hagyomány, hogy a tröszt éves terveit az említett politikai és mozgalmi szervek közös, konkrét versenycélkitüzések kel segítik megvalósítani# Az elmúlt 3 éves versenycélok szakítottak a korábbi csak termelési célok meghatározásával, most már azok mellett politikai, mozgalmi, nevelési és kulturális célokat is tartalmaznak. Ezeket is sikerrel teljesítettük a nagy jubileumi évfordulókhoz kapcsolódóan és a tervek teljesít© e mellett, poli­tikai tudatformálást is elértünk# Jól tudjuk, hogy e sikerek, e nagy eredáények a jövőre vonatkozóan is kötelesnek. A közhasz­nú autőközlekedés előtt a 4# ötéves tervben tovább növekvő és bo­nyolult feladatok állnak. Ilyen pl* a közlekedéspolitikai koncep­cióhoz szorosan kapcsolódva kiemelt feladat a vasút, közút, opti­mális forgelömmégosztás elősegítése. — Kiemelten kell kezelni az útépítéssel és útfenntartással kapcsolatos feladatok ellátását Is. — Pólyámatosan és sikeresen kell megoldani a kieforgalmi vasút­vonalak közútra való terelését. Mindenkor helyt kell állni a pol­gári védelemmel kapcsolj;tos, az esetleg jelentkező honvédelmi és az előre nem látható elemi csapásokból keletkező feladatokban. I —- - -^c______________________________________ I » ” —^ " mW-------~ — —■

Next

/
Oldalképek
Tartalom