Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.11.a/1)
1970-10-17/1
p 1 * -44-Rendezerésén biztosítanunk kell a mezőgazdasági szállítások és egyéb jellegű csuosfeladatok sikeres ellátását is. Kiemelten kell kezelni e lakossági szolgáltatások jelenlegi igényeinek kielégitósét /propánbután-gáz, olaj, stb./ Mindezek ellátásának továbbra is két alapvető feltétele van* egyrészről az eszközfejlesztés, de ennél is nagyobb feladat a munkaerő-szükséglet biztosítása* Ebből fakad, hogy a IV* ötéves terv sarán a legnagyobb gondunk, a legnagyobb feladatunk a munkaerő ellátása, megtartása, amelyben jelentős szerepet szánunk a munkahelyi légkör további tökéletesitésének, az emberrel valé foglalkozás további javításának* A munkaerő-problémára itt nem kivágok részletesen kitérni, hiszen a következő napokban a tröszt és vállalatainak politikai vezetői egésznapos tanácskozással alakítják ki konkrét és hosozutávu feladataikat, melyek megoldásáért közösen kívánunk munkálkodni. Hasonló nagy gondot okoz a negyedik ötéves terv teljesítésénél ez eszközfejlesztés biztosítása* Ez évben már elkészült a szakmánk IV* ötéves terve, mely egyrészt ez OT és /—v &PM által biztosított lehetőségeink szerinx, másrészt a mutatkozó igények szerint készült* A lehetőségek és az igények között lényeges eltérés mutatkozik, minek gépjármű-hiány vetülete van* Autóbuszoknál a IV. ötéves tervben mintegy looo db, tehergépkocsiknál pedig 5000 db hiány mutatkozik. Ennek fő oka, hogy nem kaptjukmeg a szükséges hitelt* Érthetetlen előttünk, hogy a IV. ötéves terv tervezett tehergépkocsi számából csupán 5 $-ot szánnak nekünk, a közhasznú eutóközlekedésnek. Mi megértjük, hogy a közületeknek is szüks#Uc van jármüvükre. Vitatható azonban a túlzott arányeltolódás, hiszen köztudott, hogy a közületek gópkoosi hatékonysága messze alatta marad a közhasznú autóközlekedés gépkocsijainak. Bem is beszélve arról, hogy 0 nagy csúcsokban - de az egyéb rendkívüli feledi tokból és elemi csapásokból fakadó szállítási feladatok elvégzésben - is nekünk kell elsősorban helytállni. Ez persze természetes, de megítélésünk szerint ugyanilyen teimészétesnek kell lennie annak is, hogy a fejlesztés a pótlás is © reális követelményekkel és helytállással legyen arányos. Kérjük o pártártekezletet, illetve az újjáválasztott Pártbizottságot, mérlegelje felvetésünket és amennyiben úgy értékeli, hogy az helyes, szíveskedjék az eszközök vonatkozásában a szükséges intézkedéseket megtenni. Befejezésül, biztosítjuk a pártértekezletet - és kijelenthetem a 70 ezros autóközlekedési dolgozók nevében -, hogy a jövőben ugyanúgy mint eddig helytállunk, eleget teszünk pártunk és kormányunk, felsőbb szerveink utasításainak és felhívásainak, célul tüzzük ki magunk elé a szocializmus magasabb szintű épitéeé t. Kívánunk az újjáválasztott pártbizottság valamennyi tagjának munkájuk végzéséhez jó egészséget, személyes boldogságot* — * — Hgjjilnger Lászlóné, a Szív utcai általános iskola tanárai Kedves Elvtársak ! A kerületi általános iskolák küldötte vagyok, A pártbizottság beszámolóját áttanulmányoztam és az sok gondolatot ébresztett bennem* Bizonyára sokan vannak az elvtársak L-----2 I " . _________ >____.____________._________________— —_______,_________________ - *__