Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1973-02-01
Á korüloti pártbizottság a nult évben áttokintotto a kerület kqznüvolőaés.i helyzetét. Megállapította, hogy a dolgozók közművelődésének holyzoto a kerületben igen változatos, sokszínű. Általában a föltételek es le ctő - súgok javulását sommázhatjuk, különösen, ha a legkorszerűbb eszközöket is tekintetbe véve felmérj ük annak óriási jelentőséget, hogy gyakorlatilag a kerületben lévő valamennyi főbérleti lakásban van televízió ós lakáson - ként több rádió. Az ogy lakosra jutó könyv vagy folyóirctvásárlas átlaga is jobb a fővárosi mutatóknál, A maga®- átlagok mögött azonban a közmüvolődes, a kultúra sok foncos : ' ágában, a lehetőségek kihasználásában komoly elmaradások vannak; a köznüvolődés ügyének támogatása, a kulturális nevelés a vállalatok, intézmények életében nem foglal el megfelelő, méltó helyet, Sz egyik fontos okát képezi a szocialista közgondolkodás toron levő nehozsogoknek. Kerületünk sok intézménye jellegénél, társadalmi funkciójánál fogva fontos hivatás betöltésére kötelezett a szocialista kultúra fejlesztésében és terjesztésében, A KB oktatáspolitikai határozatából adódó kerületi feladatokat pártbi zotteágunk a PIIO Bizottság előterjesztésében megtárgyalta es elfogadta. Az iskolai taggyűléseken és novolőtostületi értekezleteken szuloskorüon megvitatták a KB és a kerüloti PB határozatát. A tapasztalatok azt tartozik, hogys- A nevelőtestületek egyetértéssel fogadták a határozat helyzotolonzo sót és a továbbfejlesztésére vonatkozó irányelveket. Megértették, hogy nem formális látványos változásokra, hanem - az eddig elért eredményekre támaszkodva - az oktató nevelő munka korszerűsítésére, következetesen szocialista tartalmának és jellegének biztosítására kell fel készülniük. Általános igény, hogy kapkodásmentes, megfontolt intézkedések szükségesek az irányító szervek részéről.- A túlterhelés enyhítésére és a tananyag csökkentésére vonatkozó irányelvek váltották ki a legnagyobb érdeklődést, egyben a legszenvodélyosebb vitákat. Helyesléssel találkozott az a megállapitás, hogy a tananyag mennyisége mellett túlterhelésben szerepe van a korszerűtlen módszerek alkalmazó - sónak és a konzervatív podagógiai szemléletnek is. i--------ki----------1- 22-