Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1973-02-01

I­­~l- 23 -- Élőnk vitát váltottak ki azok a kérdések, amelyek az osztályzást es a középiskolákban az érettségi vizsgát érintették; o problémák na is élénken foglalkoztatják a közvéleményt.- A közoktatás helyzetére és.fejlesztésére vonatkozó központi^bizottsá­gi határozat gyakorlatba való átültetése hosszú, sok vitát igénylő ieladat. Pedagógusaink között van bizonyos félelem az esetleges elhamarkodott intéz­kedésektől, amely félelem bizonyos korábbi rossz tapasztalatokból táplálko­zik. Ugyanakkor komoly realitásnak tartják ma. már az iskola ügyének széles társadalmi üggyé válását. A bizalom ilyen értelmű erősödésében fontos sze­rt, repe volt a centenáriumi program keretében indított egy gyár - egy iskola mozgalom tavalyi sikerének, J > A fizikai dolgozók gyermekeivel való törődést érdeklődésük, képességeik kifejlesztését, a tehetségesek továbbtanulásra való felkészítését, a korú - lót minden iskolája kiemelten fontos feladatának tekinti. A pedagógusok többsége érti és tudja, hogy oz társadalmi és szociális probléma, s ezert lényeges politikai feladatot jelent. A segítés azonban egyes esetekben már az érintett gyerekek túlterhelő - sónak egyik forrásává is válik. A korrepetálások, esakkörökbe veié bovcna­­suk, az egyre több előkészitő tanfolyamra való irányításuk hova-tovább r.'r gátolja fejlődésüket, szétforgácsolja erejüket.- Minden iskolában elismeréssel gBÓltak a KlSZ-szervezotok munkájáról, eredményeiről /fejlődött a tanulók aktivitása, erősödött a KISZ mozgalmi szerepe, javult a KISZ politikai oktatás/, do szinte minden ískolaoan^figyo- 1epreméitó bírálatok is hangzottak el, amelyek arra utaltak, hogy a p~rt ifjúságpolitikai határozatának végrehajtásában még olmaradas van, A nevelési értekezletek felszólalói közül többen kifogásolták, hogy az iskolai KISZ-szervezetek egy része a KISZ feladatok közül kirekeszti ta­nulást, egyes KISZ vezetők pedig az iskolai élet demokratizmusának a no0 - valósulását abban látják, hogy a tanulók minél több jogot kapjanak de az ezzel járó kötelezettségeket ugyanolyan e rőtéi jesen nem hangsúlyozz.-c. \ l y 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom