Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
n ¥■ Hivatalnak, mint főhatóságnak irányitó és ellenőrző szerepet. E munka után ezt a funkciót semmilyen szinten vitatni, vagy kérdésessé tenni nem lehet. A KGST Komplex Integrációs Program tudományos vonatkozásaival összefüggő kérdéseket pártvezetőségünknek az eddigi információk alapján úgyis mérlegelnie kell, hogy egyáltalán megvannak-e a feltételei a felelősségteljes elemző munkának, nem beszélve javaslatok kidolgozásáról. — Pártszervezetünk a hivatali munka színvonalának folyamatos es fokozatos emelését a pártoktatás speciális, az Akadémián folyó munka igényeit figyelembe vevő tematika kidolgozásával is igyekezett elősegíteni. Pártoktatásunk szakmai, ideológiaivilágnézeti továbbképző igényéről a 3.sz. mellékletben feltüntetett téma-cimek adnak tényszerű tájékoztatást. ta 3. A pártszervezet szerepe a Hivatal kádermunkájában A kádermunka vizsgálatánál pártszervezetünk abból az elvből indul ki, hogy a párt vezetőszerepének fejlesztése törvényszerűen együtt jár a párt kádermunkájának az állami személyi munka pártirányitásának és ellenőrzésének erősítésével. Ebből következik, hogy pártszervezetünk - különösen a Politikai Bizottság 1967. május 9-i, a káder- és személyzeti munka fejlesztéséről szóló határozata, valamint a személyzeti munka továbbfejlesztéséről szóló 1001/1968./I.5./ Korm.sz. határozat óta - számos fórumát _ és formáját teremtette meg a káderügyekkel való foglalkozásnak. Pártszervezetünk kezdeményezte, hogy az állami vezetés készíttesse el a Hivatal káderpolitikai irányelveit, melynek alapján alaposabbá, szervezettebbé tehető a személyzeti munka. Az irányelvek végrehajtásáról és általában a kádermunkáról rendszeres időközönként beszámoltatja a pártvezetőség a Személyzeti Főosztályt. A pártvezetőség képviselteti magát minden olyan megbeszélésen, ahol a kádertevékenységgel összefüggő, a dolgozókat érintő elvek kerülnek kialakításra. A párttitkár az Elnökkel és Főtitkárral folytatott eszmecserék során, mint legfőbb káderesekkel, megvitatja az apparátust érintő elvi, de konkrét káderügyeket is. A pártszervezet - hatásköri lista alapján - véleményezési jogkört gyakorol azok-L--------rá----------,