Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
nak a vezetői munkaköröknek a betöltésénél, illetőleg rneguresedesenol, melyek nem tartoznak felsőbb pártszervek hatáskörébe. A taj&ztalat az, hogy a kinevezésekben hozott döntéseknél az állami vezetés elfogadja a pártszervezet véleményét, illetőleg ha attól el kiván térni, döntés előtt további megbeszélést kezdeményez, melynek során esetleges eltérő álláspontjának okait ismerteti. A hivatali apparátus érdemi munkát végző dolgozóinak szakmai felkészültsége iskolai végzettség tekintetében kielégítő. 7-—ff 94’4 ^ végzett seggel, 5,6 %-a középfolcu végzettséggel és szakképesítéssel rendelkezik. te Ataooloadók 60 %-a felsőfokú végzettséggel, 32 %-a középiskolai végzettséggel és szakképesítéssel, 8 %-a középiskolai végzettséggel rendelkezik. 12 érdemi munkát végző dolgozónak tudományos fokozata is van. 36 dolgozó hivatali munkája mellett képezte tovább magát s szerzett tudományos fokozatot, vagy magasabb iskolai végzettséget. Az Akadémia reformja, 1970. január 1. óta eltelt nem egészen három ezalatt kilépett 57, és belépett 69 dolgozó. Ez a korábbi evekhez viszonyított nagyobb arányú mozgás az átszervezéssel is szorosan összefügg. Az apparátus összeteteleben komoly gondot jelent, fiatalítási törekvéseink ellenére a viszonylag magas életkor. A dolgozók 75 %-a 40 even felüli, számottevő; 32,5 % az 50 éven felüliek ta aranya. A dolgozók személyi minősítése hivatalunkban Is a vonatkozó előírásoknak megfelelően, 4 éves ciklusonként, alapvagy kiegészítő minősítés formájában történik. Az előző minősítés 1968 végén, 1969 elején történt meg, a következőt most, ez ev őszen kezdjük és 1973 elején fejezzük be. A minősítés munkájába a vezetők esetében a pártszervezet titkára, a beosztottaknál a pártszervezet képviselője /vezetőségi tag, pártbizalmi/ minden esetben részt vettek. b-------7--------- I 4J'¥%m 1 u-10-